Putyin szerint hamarosan úgyis Ukrajna támadott volna

2022. február 24. – 07:19

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz elnök reggeli beszédében közölte: Oroszország és az ukrán nacionalista erők, amelyek előbb vagy utóbb betörtek volna a Krímbe, elkerülhetetlenül összeütközésbe kerültek volna. „Ez csak idő kérdése. Készültek és várták az alkalmas időpontot. Most pedig még nukleáris fegyver beszerzésére is igényt jelentettek be. Ezt nem engedhetjük meg” – mondta Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök a kelet-ukrajnai szakadár államok elismeréséről szóló hétfői bejelentésben is kitért már arra, hogy Ukrajna nukleáris potenciálja valójában alkalmas arra, hogy az egykori szovjet tagköztársaság ismét atomfegyverekhez jusson, ami stratégiai fenyegetést jelentene Oroszország számára, hiszen eközben a kijevi vezetés NATO-tagságra is törekedett, amiről az orosz vezetés elmondta, hogy „minden lehetséges eszközzel” meg akarja akadályozni.

Kövess minket Facebookon is!