A brit miniszterelnök válaszlépésként szankciócsomaggal bénítaná meg az orosz gazdaságot

2022. február 24. – 15:00

Másolás

Vágólapra másolva

Emmanuel Macron francia elnök a nemzetéhez szólt egy televíziós beszédben, és azt mondta, hogy Putyin semmibe vette az ukrán szuverenitást, és évtizedek óta a legsúlyosabb támadást intézte Európa békéje és stabilitása ellen.

Macron azt mondta, hogy a G7-ek találkozóján, az Európai Tanácson és a NATO-csúcstalálkozón is döntéseket hoznak, Oroszországot pedig felelősségre fogják vonni az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Az ígérte, olyan szankciókat szabnak ki Oroszországra, amely egyenrangú lesz az általa elkövetett agresszióval. Macron habozás nélkül hajlandó támogatni Ukrajnát katonai és gazdasági szinten is. Korábban a franciák azt mondták, hogy romániai NATO-állásokba készek haderőt küldeni.

Boris Johnson brit miniszterelnök is beszélt az ukrán helyzetről. Azt mondta, hogy az Egyesült Királyság már eddig is segített Ukrajnának védelmi fegyverzettel, és még többet fog tenni érte a következő napokban. Hogy pontosan mit, azt nem részletezte, de már beszélt Zelenszkij ukrán elnökkel is a támogatásról.

„Ma a szövetségeseinkkel közösen megállapodunk egy masszív gazdasági szankciócsomagról, amelynek célja, hogy idővel megbénítsa az orosz gazdaságot” – mondta Johnson, aki szerint Európának meg kell szüntetnie az olaj- és gázfüggőségét is, mert ez adott hatalmat Putyinnak.

Boris Johnson brit miniszterelnök sajtótájékoztatója – Fotó: Jeff J Mitchell / REUTERS
Boris Johnson brit miniszterelnök sajtótájékoztatója – Fotó: Jeff J Mitchell / REUTERS

Johnson szerint a legrosszabb félelmeink váltak valóra azzal, hogy megtörtént az orosz invázió, Putyin pedig hiteles ürügy és provokáció nélkül támadott meg egy országot. „Bombák záporoztak egy teljesen ártatlan lakosságra. Hatalmas invázió folyik szárazföldön, levegőben és tengeren” – mondta a brit miniszterelnök.

Kövess minket Facebookon is!