A Magyar Honvédség csapatokat vezényel a keleti országrészbe az orosz-ukrán válság miatt

2022. február 22. – 14:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Honvédség csapatokat vezényel a keleti országrészbe, írja Benkő Tibor honvédelmi miniszterre hivatkozva az MTI. Fel kell készülni minden helyzetre a keleti határ mentén, a humanitárius feladatokra, a határvédelemre, ezért csoportosítunk át katonákat és haditechnikai eszközöket az ország keleti térségébe – fogalmazott Benkő kedden Szentendrén.

A miniszter közölte, a nemzetbiztonsági kabinet reggeli ülésén Orbán Viktor miniszterelnöktől a Honvédelmi Minisztérium azt a feladatot kapta: meg kell akadályozni, hogy Magyarország területére fegyveres csoportosulás tudjon bejönni, az ország területén manővereket hajtsanak végre. Hangsúlyozta, Magyarországon az embereknek nem kell félniük, de körültekintőnek kell lenni, a Magyar Honvédségnek minden eshetőségre fel kell készülnie.

Benkő Tibor szerint ha Ukrajnában a helyzet eszkalálódik, nemcsak Ukrajna keleti részén lesz háborús tevékenység, hanem az kiterjedhet Kijev, Kárpátalja irányába is. A határokon menekültek érkezésére, továbbá humanitárius feladatokra is fel kell készülniük a katonáknak – ismertette a feladatokat a honvédelmi miniszter.

Mindeközben Orbán Viktor telefonon tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A magyar miniszterelnök a tárgyalás során biztosította Zelenszkijt arról, hogy

Magyarország ahogyan eddig, ezután is támogatja Ukrajna szuverenitását és területi egységét.

Orbán a megbeszélésen kifejtette, Magyarország – szomszéd államként – aggodalommal figyeli az ukrajnai fejleményeket, és tájékoztatta ukrán kollégáját arról, hogy Magyarország a koordinált európai válaszcselekvés részeseként támogatni fogja a helyzet rendezésére irányuló közös uniós erőfeszítéseket.

Orbán Viktor vezetésével kedd reggel a magyar kormány nemzetbiztonsági kabinetje is összeült a Karmelitában, hogy áttekintsék az ukrán válság helyzetét, és meghozzák a szükséges döntéseket. Az ülésen Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium részéről pedig Vargha Tamás polgári hírszerzésért felelős államtitkár vett részt. A tanácskozás eredményéről egyelőre nem közöltek információkat.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!