A francia elnök feleségéről terjesztett durva álhír miatt áll bíróság elé két nő

2022. február 18. – 19:07

A francia elnök feleségéről terjesztett durva álhír miatt áll bíróság elé két nő
Brigitte Macron egy 2022. februári jótékonysági rendezvényen – Nizzában Fotó: Valéry Hache /AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A párizsi büntetőbíróság előtt kér elégtételt Brigitte Macron, a francia elnök felesége attól a két nőtől, aki olyan álhíreket terjesztett róla az interneten, hogy férfiként született, majd később váltott nemet és nevet

– írta pénteken az MTI francia lapértesülések alapján. A polgári peres ügyben június 15-én lesz az első meghallgatás a párizsi bíróságon. Brigitte Macron a polgári törvénykönyv magánéletre vonatkozó intézkedéseire hivatkozva tett feljelentést, miután a két vádlott „médiumként” illetve „független újságíróként” kezdte terjeszteni december 10-én az álhírt a YouTube-on és a Twitteren – napokig foglalkoztatva a mainstream médiát is. Az álhír lényege, hogy a 68 éves Brigitte Macron Jean-Michel Trogneux néven férfiként született, majd később váltott nemet és nevet. Az álhír terjesztői szerint a francia elit óriási összeesküvéssel leplezi ezt a tényt; sőt, a konteókra jellemző burjánzás jegyében – a nemváltás „titka” mellett – az elmúlt hetekben az is „kiderült”, hogy a Première Dame pedofil.

Francia sajtóértesülések szerint Brigitte Macron – egy korábbi házasságából származó – három gyermeke és a testvére is csatlakozott a feljelentéshez, mégpedig a magánélet, a személyiségi jog és az imázshoz való jog megsértésének gyanújával.

Bármennyire is büszke Franciaország a szellemi autonómiájára, a Brigitte Macronról terjesztett álhír csúnya amerikai plágium. Ugyanis a 2016-os amerikai elnökválasztás előtt Hillary Clintont, a demokraták akkori jelöltjét a pizzagate néven elhíresült összeesküvés-elmélet azzal vádolta meg, hogy köze volt egy washingtoni pizzériában működő pedofilhálózathoz (ebből nőtt ki azóta az amerikai szélsőjobboldal intellektuális motorja, QAnon-konteó). Korábban pedig Barack Obama volt amerikai elnök feleségéről, Michelle Obamáról szintén olyan álhírek terjedtek, miszerint férfinak született volna.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!