ENSZ: Észak-Korea lopott kriptovalutával finanszírozza rakétaprogramját

2022. február 7. – 16:46

Másolás

Vágólapra másolva

Észak-Korea a szigorú nemzetközi szankciókat kikerülve lopott kriptovaluta segítségével pénzeli rakétaprogramját, idézi a Sky News az ENSZ munkatársait, akik a világszervezet szankciós bizottságának adták le jelentésüket.

A megállapításaik szerint Észak-Koreának összesen több mint 50 millió dollár (nagyjából 15,4 milliárd forint) értékben sikerült digitális eszközt lopnia 2020 és 2021 közepe között, jellemzően kriptotőzsdék elleni támadásokkal. Ezt az összeget mások inkább 400 millió dollár körülire (kb. 120 milliárd forint) teszik.

A Chainanalysis kutatása alapján 2020-ban még csak 285 millió dollárra (88 milliárd forint) rúgott a lopott kriptovaluták értéke. A cég azt is megállapította, hogy a rablások többsége már nem a Bitcoint, hanem egy másik népszerű kriptovalutát, az Ethereumot vette célba.

Az ENSZ-jelentés azután került napvilágra, hogy Kim Dzsongun észak-koreai vezető év végi beszédében felszólította az országot, hogy a legmodernebb technológiával erősítse meg a hadseregét. Az ország azóta már feltételezhetően hét rakétaindítást hajtott végre változó fegyvertípusokkal és kilövési helyszínekkel, amik egyre kifinomultabbnak bizonyulnak.

Január végén a legutóbbi, a közepes hatótávolságú, Hvaszong-12-es típusú ballisztikus rakéta 800 kilométert repült a nyílt tenger irányába, és a harminc perces útja során 2000 kilométeres magasságot ért el. Olyan fotókat is közzétettek, amiket állításuk szerint a rakéta készített az űrből.

Kim Dzsongun meglátogat egy fegyvergyárat 2022. január 28-án – Fotó: EyePress News / EyePress via AFP
Kim Dzsongun meglátogat egy fegyvergyárat 2022. január 28-án – Fotó: EyePress News / EyePress via AFP

Észak-Korea kapcsolata a digitális bűnözéssel nem most kezdődött. Az észak-koreai atom- és rakétaprogram fejlődésével az országgal szembeni nemzetközi pénzügyi és gazdasági szankciók megsokasodtak, ezt ellensúlyozandó pedig a rezsim hosszú ideje nyakig benne van a nemzetközi szervezett bűnözés különböző formáiban, legyen szó kábítószer- vagy üzemanyag-csempészetről, bankjegyhamisításról, fegyverkereskedelemről, cigarettacsempészetről vagy emberkereskedelemről. Emellé társultak később a digitális csalások különböző formái, például a bangladesi jegybank ellen intézett 2017-es támadás, melynek során 101 millió dollárt sikerült tőlük kinyerniük.

Az utóbbi időben azonban a költséges bankhekkelés helyett Észak-Korea figyelme a kriptocsalásokra terelődött: volt, hogy saját kriptovalutát dobtak piacra, hogy aztán egyszerűen lelépjenek a befektetők pénzével, vagy éppen olyan kriptovaluta-kereskedő alkalmazásokat fejlesztettek, ahol kifosztották a felhasználókat. Arról, hogy Kim Dzsongun rezsime hogyan lett a világ legprofibb kriptovaluta-rablója, itt írtunk bővebben.

Az elemzésünket az észak-koreai rezsim elmúlt tíz évéről Kim Dzsongun hatalomra jutása óta pedig itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!