Külső forrásból érkező elektromágneses energia is okozhatja a Havanna-szindrómás eseteket

2022. február 3. – 06:44

Másolás

Vágólapra másolva

Pulzáló elektromágneses energia lehet a magyarázata, a továbbra is rejtélyes Havanna-szindróma néhány esetének- derült ki egy új amerikai hírszerzési jelentésből, írja a BBC. Tovább zajlik ugyanis a vita arról, hogy az amerikai diplomatákat világszerte sújtó tüneteket valamilyen eszköz okozza, vagy ezek inkább pszichológiai természetűek.

Egy januárban közzétett CIA-tanulmány szerint például több mint ezer esete lehet magyarázni orvosi vagy környezeti okokkal, nem pedig valamilyen külső befolyással. Ugyanakkor elismerték, hogy számos esetre nem tudnak magyarázatot adni. A hírszerzési jelentés szerint a tünetek „valósak és meggyőzőek” és elképzelhető, hogy külső forrás okozta őket. Azonban a testület nem járt annak a végére annak, ki lehet a felelős egy ilyen, esetleges külső hatásért.

A Havanna-szindróma olyan tünetek együttese, amikre többnyire olyanok panaszkodtak, akik az Egyesült Államokhoz tartozó nagykövetségeken dolgoztak. Neve nem véletlen, hiszen először Kubában dolgozó diplomaták számoltak be róla 2016-ban. Tünetei az émelygés, fejfájás, az áldozatok bizonyos esetben fülsűketítő hangokat hallanak, emellett jellemző, hogy klinikai tesztek alapján sokuknál maradandó agykárosodás is kialakul. Azóta a titokzatos szindróma előfordult már Németországban, Kolumbiában és Szerbiában is – ezekkel az esetekkel részletes cikkben foglalkoztunk.

Az új tanulmány ezernél több titkosított dokumentumot vizsgált meg. Ők arra a következtetésére jutottak, hogy az esetek halmaza nem magyarázható környezeti vagy egészségügyi problémákkal és valamilyen külső forrás szerepet játszik. Négy alaptulajdonságot állapítottak meg a tünetekről, ezek közé tartozik egy állandó nyomásérzés, ami egy adott irányból és helyről érkezik. Öt lehetséges okot vizsgáltak: kémia és biológiai anyagok, ionizáló sugárzás, természeti és környezeti tényezők, valamit rádiófrekvenciás és egyéb elektromágneses energiák, ezentúl megvizsgálták, hogy valamilyen rejtett eszköz előidézheti-e a panaszokat.

A CIA kutatásával szemben, a testület azt állapította meg, hogy pszichológiai és szociális tényezők önmagukban nem magyarázzák a tüneteket, igaz ezek súlyosbíthatják a problémát. Környezeti és orvosi problémákkal sem magyarázhatóak önmagában az esetek, valami külső inger is szerepet játszhat bennük.

A friss tanulmány szerint elektromágneses energia, méghozzá rádiófrekvenciás tartományban magyarázhatja az eseteket.

Nem szabványos antennákkal hatással lehetnek az emberi testre. Ezek könnyen elrejthetőek, és mérsékelt mennyiségű energiát igényelnek, fontos hogy könnyen haladnak a levegőben, áthatolva az épületek falain is. Azonban a jelentésben nem szerepel semmilyen részlet az eszközről, szándékos károkozásról vagy bármi jellegű megfigyelésről. A vizsgálat nem részletezi, hogy állhat-e valaki a tevékenység mögött.

Az amerikai kormányban többen Oroszországot sejtik a háttérben, de nincs kellő mennyiségű bizonyítékuk a vád alátámasztására. A hírszerzés tisztségviselői megígérték, hogy folytatják az igazság keresését, miközben igyekeznek gondoskodni az érintettekről. A Fehér Ház szóvivője üdvözölte a jelentés megállapításait.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!