Kim Dzsongun felesége öt hónap után újra megjelent a nyilvánosság előtt

2022. február 2. – 14:51

Másolás

Vágólapra másolva

Öt hónap után újra mutatkozott a nyilvánosság előtt az észak-koreai vezető, Kim Dzsongun felesége és befolyásos nagynénje – írja a Reuters az észak-koreai hírügynökség jelentése alapján. Az állami tévé híradása szerint az észak-koreai diktátor feleségével Mansudae színház egyik, a holdújév alkalmából rendezett előadásán vett részt Phenjanban.

„Amikor Kim az üdvözlőzenére megjelent a színházteremben feleségével, a közönség felállva tapsolt, és hatalmas hurrával köszöntötte a házaspárt” – számolt be a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség.

Ri Szoldzsu ritkán mutatkozik nyilvánosan, utoljára tavaly szeptemberben, amikor meglátogatta Kim apjának és nagyapjának síremlékét a Kumszuszan Emlékpalotában. Szoldzsut ezt megelőzően egy éven keresztül nem lehetett nyilvánosan látni, de akkor valószínűleg gyermeke született. Kim Dzsongun családi életéről nem sokat tudni, észak-koreai hivatalos források szerint a házaspárnak három gyereke van, mindenesetre az észak-koreai propagandatévé a napokban egész estés dokumentumfilmet tett közzé róla.

Az A győzelem nagyszerű éve, 2021 című alkotás a kiszivárgott részletek alapján egy 110 perces, hisztérikusan zokogó főhajtás a vezető előtt, aki fehér paripán lovagol a tengerparton, esővel-sárral dacolva megtekint, és magabiztosan irányítja az ország rendíthetetlen fejlődését. És eközben fél kézzel lead pár kilót.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!