Gyereke született, valószínűleg ezért nem láthattuk Kim Dzsongun feleségét

2021. február 18. – 09:51

Gyereke született, valószínűleg ezért nem láthattuk Kim Dzsongun feleségét
Megkülönböztetett figyelem követte a feleség feltűnését – Fotó: AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Vélhetően gyereke született Kim Dzsong Un feleségének, aki a várandósság miatt maradhatott távol a sajtónyilvánosságtól az utóbbi mintegy egy évben – jelentette be egy a dél-koreai hírszerzéshez köthető szöuli elemzőközpont csütörtökön, amit az MTI vett észre.

Hangsúlyozták, a bejelentés egy munkatársuk következtetése, nem tükrözi a központ hivatalos álláspontját. Ri Szoldzsu több mint egy év után a héten jelent meg újra a nyilvánosság előtt. Hol máshol láthattuk volna újra, mint a 2011-ben meghalt észak-koreai vezető, Kim Dzsong Il születésnapja alkalmából rendezett koncerten, amelyről az ország állami médiája is beszámolt.

Eltűnése találgatásokra adott okot, többen már akkor várandósságot sejtettek mögötte, mások a koronavírus-járvány miatti óvatossággal magyarázták. Kedden a dél-koreai hírszerzés (NIS) munkatársai a parlament zárt ülésen még azt jelentették, Kim Dzsongun felesége Phenjan járványellenes intézkedései miatt maradt távol a nyilvánosságtól, idejét főleg a gyerekeivel tölti és semmi szokatlant nem észleltek.

Kim Dzsongun családi életéről nem sokat tudni, észak-koreai hivatalos források szerint a házaspárnak három gyereke van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!