Nyilatkozatban mondták ki Európa jobboldali politikusai, köztük Orbán Viktor, hogy az oroszok fenyegetik a keleti határokat

2022. január 29. – 19:02

frissítve

Nyilatkozatban mondták ki Európa jobboldali politikusai, köztük Orbán Viktor, hogy az oroszok fenyegetik a keleti határokat
Orbán Viktor nyilatkozik a sajtónak Madridban – Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán

Másolás

Vágólapra másolva

Közös nyilatkozattal zárult a kétnapos madridi konzervatív csúcs. Az Európai Uniót külső és belső támadások fenyegetik, állapították meg a jobboldali pártvezetők, köztük Orbán Viktor magyar miniszterelnök. A külső veszélyekkel szemben közös fellépést sürgettek: az egyik veszély a migráció, a másik pedig „az Európa keleti határát fenyegető orosz katonai tevékenység”.

Madridban folytatódott a politikai paletta jobbszélén elhelyezkedő európai pártok egyeztetése, amit a spanyol Vox párt szervezett. Az MTI szerint a Megvédeni Európát címmel rendezett tanácskozáson tizenöt párt képviseltette magát tizenkét európai országból. Részt vett a találkozón Orbán Viktor miniszterelnök, Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő és Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés elnökjelöltje is.

Orbán Viktor arról beszélt, hogy az ukrán-orosz konfliktus de-eszkalációjára és békés megoldására van szükség. A lengyel és a magyar politikusok hangsúlyozták, hogy bár az ukrán-orosz határon zajló események nincsenek közvetlen hatással azokra, akik Madridban élnek,

„de számunkra, akik Közép-Európában élünk, ez nagyon fontos kérdés”.

Orbán Viktor hozzátette, hogy egy új európai biztonsági rendszer fontos kérdés, de ennek kialakításában az európaiaknak valamilyen formában mindenképpen részt kell venniük.

A La Vanguardia című spanyol lap alapján a 444.hu azt írta, hogy Orbán Viktor is aláírta azt a közös nyilatkozatot, amiben Oroszországot teszik felelőssé az ukrán határon kialakult helyzetért. A nyilatkozat, amit a spanyol házigazdákat idéző helyi sajtó szerint a tanácskozás minden résztvevője aláírt, kijelenti, hogy Oroszország Európa keleti határán végzett „katonai akciói” „a háború szélére sodortak bennünket”.

Ezt később, az MTI 18:50-kor kiadott összefoglalója is megerősítette, szó szerint idézzük ezt bekezdést:

„Az Európai Unióra leselkedő külső veszélyekkel kapcsolatban közös fellépést sürgettek, legyen szó az Európa keleti határát fenyegető – a közlemény szerint háború szélére sodró – orosz katonai tevékenységről, vagy a harmadik országokból érkező bevándorlókról, migránsokról és menedékkérőkről.”

A nyilatkozat időzítése azért lehet kellemetlen Orbán Viktornak, mert kedden Moszkvába utazik Vlagyimir Putyin orosz elnök meghívására. A tervezett témák között Paks2, az orosz földgáz-behozatal növelése és a Szputnyik-vakcina magyarországi gyártásának elindítása szerepel, a hivatalos napirend szerint nem lesz szó az orosz-ukrán válságról.

Ellenezzük az új klímaadókat

A magyar miniszterelnök szerint a brüsszeli klímapolitika kudarcot vallott. Úgy vélte, az az elképzelés, hogy az éghajlat megóvása érdekében fel kell emelni az energiaárakat, észszerűtlennek bizonyult. Magyarország nem követi ezt a politikát, és közölte, meg kell akadályozni azt a brüsszeli tervet, hogy új adókat vessenek ki az autó- és a lakástulajdonosokra.

Ami pedig a találkozó konkrét eredményeit illeti: Jorge Buxadé, a Vox párt uniós képviselő-csoportjának vezetője arról számolt be, hogy a pártvezetők brüsszeli koordinációs iroda létrehozásáról állapodtak meg szombaton. Ez folyamatos együttműködésre teremtene lehetőséget az Európai Parlamentben a jobboldali pártok között, amelyek jelenleg három különböző frakcióhoz tartoznak, vagy függetlenek, de összehangolnák politikáikat, álláspontjaikat és „minden egyes párt szabadságát tiszteletben tartva” a szavazataikat is, írja az MTI.

Egy érdekes színfolt Madridban

A román ultranacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion is feltűnt Madridban. A 35 éves, fociultrából lett ultranacionalista pártelnök Orbán Viktor rajongójának tartja magát, pedig az AUR párt magyarellenességével kapott erőre a legutóbbi romániai választásokon. „Két valódi európai vezető, akik képesek arra, hogy megvédjék Európát Putyin expanziós törekvéseitől” – írta Simion a Vox-párti Santiago Abascalról és Mateusz Morawieckiről a Twitteren.

Simion pártja legutóbb azzal került az érdeklődés középpontjába, hogy ellenezte az önálló holokauszt-tantárgy bevezetését Romániában. Az AUR szerint a holokauszt története, valamint a szexuális felvilágosítás is elhanyagolható téma a diákok számára, ezért az ügyészség eljárást indított a párt ellen holokauszttagadás miatt – írta a Euronews.

Simion egyébként még nyáron terjedelmes interjút adott az Azonnalinak, amelyben azt mondta, lényegében ő a román politika Orbán Viktora, ez egészen pontosan így olvasható az eredeti cikkben:

– Ha nem ön az új Vadim, ön a román politika wannabe Orbán Viktora?

– Igen. A wannabe jelzőt nem szükséges hozzátenni. Ugyanazt az ideológiát valljuk.

Korábban Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) egyik vezetőségi tagja, Valdemar Tomasevski az Erdélyi Napló kérdésére azt mondta, minden államnak és politikusnak be kell tartania a nemzeti kisebbségek kultúráját, nyelvét, identitását és oktatását védő összes alapelvet és előírást összhangban a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménnyel. Rövidebben: nem támogatja az AUR csatlakozási terveit a pártcsaládhoz.

A jobboldali pártvezetők első tanácskozása december 3-4-én volt Varsóban, arról itt írtunk részletesen>>>

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!