Hongkongban már dugdossák a hatóságok elől a leölésre kijelölt hörcsögöket

2022. január 22. – 11:02

Másolás

Vágólapra másolva

Pár napja jelentették be Honkongban, hogy koronavírus-fertőzés miatt leölnek kétezer hörcsögöt és más díszállatként tartott kistestű emlőst, csincsillát, nyulat és tengerimalacot. A hatóságok arra kérik az állattartókat, hogy adják át az elmúlt négy hétben vásárolt hörcsögöket, amelyeket aztán elaltatnak. Ennek a kérésnek többen vonakodnak eleget tenni.

Az Independent szerint már több ezer ember ajánlotta fel, hogy elrejtik vagy örökbe fogadják az üldözött hörcsögöket, mások pedig azt találták ki, hogy visszadátumozzák december 22. előttre a hörcsögvásárlásról szóló számlákat, amivel szintén megmenthetőek az állatok. Voltak olyanok is, akik a gazdikat gyűjtőközpontok előtt próbálták meg lebeszélni a jószág leadásáról.

Ring, a hörcsög, akit egy elhagyott állatokat örökbe fogadó online közösség egyik tagja vigyáz – Fotó: Bertha Wang/AFP
Ring, a hörcsög, akit egy elhagyott állatokat örökbe fogadó online közösség egyik tagja vigyáz – Fotó: Bertha Wang/AFP

Hongkongban 11 hörcsög lett Covid-pozitív, és az egyik állatkereskedés dolgozója is megfertőződött. Ezek után a város összes hörcsögöt áruló állatkereskedését bezáratták. A vizsgálatok alapján a fertőzött hörcsögök Hollandiából kerültek be.

A hörcsögök utáni hajtóvadászatot egy új koronavírus-mutációtól való félelem indokolja. A hörcsögök és emberek genetikai állomány meglepően közel van egymáshoz, így kutatók attól tartanak, hogy az egyik fajról a másikra könnyen átugorhat a vírus, egy új mutáció pedig újabb járványt indíthat el. Előbb Kínában, aztán az egész világon.

A Mezőgazdasági, Halászati és Természetvédelmi Minisztérium (AFCD) bejelentette, hogy minden olyan próbálkozással szemben, amely a hörcsögök megmentésére irányul, fellépnek, rendőrségre viszik az ügyet.

Állatvédelmi szervezek ugyanakkor attól tartanak, hogy a félelem miatt sokan lesznek olyanok, akik egyszerűen megszabadulnak majd a hörcsögeiktől.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!