400 millió FFP2-es maszkot osztanak ki ingyen Amerikában

2022. január 19. – 20:08

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai kormány 400 millió FFP2-es maszkot bocsát ingyen a lakosság rendelkezésére – közölte a Fehér Ház. Ez a Biden-kormány újabb lépése a pandémia megfékezésére, írja a Reuters.

A maszkokat még ezen a héten kiszállítják a gyógyszertárakba és egészségügyi központokba, a lakosság pedig a jövő hét végétől veheti át őket.

A lépés összefüggésben állhat azzal, hogy Bident és kormányát többen bírálták az utóbbi időben, amiért nem tesznek eleget a tesztek számának növelése érdekében, miközben az omikron csúcsokat dönt az országban. Az amerikai kormányzat múlt héten bejelentette, hogy ingyenes teszteket tesz elérhetővé, a 20 ezer teszt mától elérhető.

Az ingyenes maszkok több tízezer gyógyszertárban és több ezer egészségügyi központban lesznek elérhetők a jövő hét végétől, és a kormányzat szerint nem fogynak el, bőséges a készlet.

Személyenként három maszkot lehet majd igényelni, a rendelkezésre bocsátott 400 millió darab több mint a fele a stratégiai készletként tárolt 750 milliónak. Amerikai maszkgyártó cégek képviselői a Reutersnek azt mondták, hogy havonta több millió FFP2-es maszkot tudnak gyártani.

Magyarországon nem zakatolnak ennyire a gépek. A 210 millió forintért vásárolt sátoraljaújhelyi maszkgyártó masináról Orbán Viktor 2020. áprilisi látogatásakor még azt mondták, hogy havi 2,8 millió maszkot állít majd elő, ám augusztusra kiderült, egymilliós kapacitásra sem volt képes két hónap alatt, szeptemberben pedig 4623 darabot gyártott.

Hadházy Ákos később azt derítette ki, hogy két ugyanilyen maszkgyártó berendezést 46 millió forintért vásároltak Kiskunhalasra, tehát a darabja 23 millió forintba került. A tízszeresen túlárazott maszkgyártó gépek ügyében feljelentést is tett, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság azonban elutasította a feljelentést, így nem is indított nyomozást az ügyben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!