Plágiummal vádolják a román miniszterelnököt

2022. január 18. – 21:10

Másolás

Vágólapra másolva

Azzal vádolja egy, a doktori disszertációkra szakosodott újságíró Nicolae Ciucă román miniszterelnököt, hogy a doktori dolgozatának negyedét mások munkáiból másolta – írja a Főtér. Emilia Şercan, a PressOne újságírója szerint Ciucă 138-ból 42 oldalt emelt át más dolgozatokból.

Ciucă 2003-ban, az I. Károly Nemzetvédelmi Egyetemen (UNAp) védte meg a dolgozatát, amivel hadi tudományokból szerzett doktori fokozatot. Şercan szerint azok a részletek, amikről már kiderült, hogy a miniszterelnök másolta őket, két korábbi dolgozatból és két könyvből vannak. Az egyik disszertációnál ugyanaz a tanár volt a témavezető, mint akinél a miniszterelnök írta a dolgozatát. A két felhasznált írást szintén az UNAp-on védték meg.

Şercan eddigi vizsgálata alapján azt állítja: Ciucă óvatos volt, és csak olyan írásokat használt fel, amik nincsenek digitalizálva, hogy a modern, plágiumfigyelő szoftverek ne szúrják ki a csalást.

Ciucă az újságíró megkeresésére annyit mondott, hogy a dolgozat a saját munkája, és megfelel az akkori követelményeknek. Egy hosszabb közleményben már azt írta, hogy a vádak tudományosan megalapozatlanok, és arra kéri az egyetemet, hogy indítson etikai vizsgálatot az ügyben.

Nem ez az első ilyen eset a román kormány körül. December közepén, kevesebb mint három héttel a hivatalba lépése után lemondott Florin Roman kutatási, innovációs és digitalizálásért felelős miniszter, mert plágiumbotrányba keveredett. De nem csak Romániában fordul elő ilyen, hiszen Schmitt Pál disszertációjáról is húsz év után, 2012-ben derült ki, hogy szinte teljes egészében más szerzők műveinek szó szerinti fordításán alapul.

Luxemburg miniszterelnökéről, Xavier Bettelről októberben derült ki, hogy az 56 oldalas szakdolgozatából összesen kettőt írt saját kútfőből, az esetről bővebben ebben a cikkben írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!