Az al-Káidát segítő terroristanő szabadon engedését követelhette a texasi zsinagóga túszejtője

2022. január 16. – 10:09

Az al-Káidát segítő terroristanő szabadon engedését követelhette a texasi zsinagóga túszejtője
A Colleyville-i túszok megmentésére készülő SWAT-egység 2022. január 15-én – Fotó: ANDY JACOBSOHN / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

„Az imáink meghallgattak. Minden túsz él és biztonságban van” – írta Twitter-oldalán Greg Abbott texasi kormányzó, miután helyi idő szerint szombat este véget ért a Colleyville-i zsinagógában történt túszejtés. A rendőrök lelőtték a fegyveres túszejtőt – írja a CNN.

A túszejtés szombat délelőtt kezdődött, a zsinagóga Facebook-oldala élőben közvetítette az istentiszteletet, amikor egy fegyveres férfi behatolt az épületbe. Tisztviselők a CNN-nek azt mondták, hogy átnézték a felvételt, ami alapján nyomokat tudtak gyűjteni az incidensről és az érintett személyekről. A férfi a zsinagógában négy embert, köztük a rabbit ejtette túszul, egyikőjüket több mint hat óra után szabadon engedte – mondta Dara Nelson, a Colleyville-i rendőrség őrmestere.

A többi túszt órákkal később szabadította ki az FBI különleges egysége, a beszámolók szerint az zsinagógánál lövéseket és vélhetően villanógránátok okozta robbanásokat lehetett hallani. A hatóságok közölték, hogy kiderítették a túszejtő személyazonosságát, ám azt egyelőre nem fedték fel a sajtó előtt. Matt De Sarno FBI-ügynök újságíróknak azt mondta, semmi nem utal arra, hogy a férfi szándékosan a helyi zsidó közösség ellen készült volna támadásra, és úgy vélte, további fenyegetés veszélye nem áll fenn – írja az MTI.

Matt De Sarno FBI-ügynök beszél a Colleyville-i sajtótájékoztatón 2022. január 15-én – Fotó: BRANDON BELL / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP
Matt De Sarno FBI-ügynök beszél a Colleyville-i sajtótájékoztatón 2022. január 15-én – Fotó: BRANDON BELL / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP

Az ügyet figyelemmel követte Joe Biden amerikai elnök és Naftali Bennett izraeli miniszterelnök is. „Az állami, helyi és szövetségi bűnüldöző szervek bátor munkájának köszönhetően négy amerikai, akiket egy texasi zsinagógában ejtettek túszul, hamarosan hazatérhet családjához. Hálás vagyok a bűnüldöző szervek fáradhatatlan munkájáért, akik együttműködve és félelem nélkül cselekedtek a túszok megmentése érdekében. Szeretetet és erőt küldünk a Colleyville-i Bét Izrael Kongregáció tagjainak és a zsidó közösségnek.

A következő napokban még többet meg fogunk tudni a túszejtő motivációjáról. De hadd tegyem világossá mindenkinek, aki gyűlöletet akar terjeszteni: ki fogunk állni az antiszemitizmus és a szélsőségek erősödése ellen ebben az országban. Mi ilyenek vagyunk, ma este a bűnüldöző szervek emberei mindannyiunkat büszkévé tettek” – írta Joe Biden a Fehér Ház oldalán közzétett közleményben.

A nyomozók úgy vélik, a túszejtőt az motiválhatta, hogy szabadon engedjék Aafia Siddiquit, aki 86 évnyi börtönbüntetését tölti Texas államban. A pakisztáni nőt 2010-ben több, terrorizmussal kapcsolatos bűncselekményért is elítélték. Siddiqui Pakisztánban született, 1990-től az Egyesült Államokban tanult, 2001-ben a Brandeis Egyetemen szerzett PhD-fokozatot idegtudományból. A szeptember 11-i terrortámadás után egy időre visszatért Pakisztánba, ahogy 2003-ban, az afganisztáni háború idején is. Khalid Sheikh Muhammad, a szeptember 11-i terrortámadás fő tervezője azt mondta róla, hogy az al-Káida futárja és finanszírozója volt. Siddiqui egyetlen nőként felkerült az FBI legkeresettebb terroristákat felsoroló listájára.

Aafia Siddiqui szabadon engedését követelő tüntetés 2008-ban, Pakisztánban – Fotó: Asif Hassan / AFP
Aafia Siddiqui szabadon engedését követelő tüntetés 2008-ban, Pakisztánban – Fotó: Asif Hassan / AFP

2008-ban az afganisztáni Ghazniban bukkant fel, ahol az afgán rendőrség letartóztatta, majd az FBI kihallgatásra őrizetbe vette. A beszámolók szerint az őrizetben töltött második napján rálőtt az FBI és a hadsereg tagjaira egy M4-es gépkarabéllyal, amelyet az egyik kihallgatótiszttől vett el. A lövöldözésben Siddiqui megsebesült, kórházban ápolták, majd kiadták az Egyesült Államoknak, ahol 2008 szeptemberében vádat emeltek ellene egy amerikai katona elleni támadás és gyilkossági kísérletének vádjával. Siddiqui tagadja a vádakat. 2010. február 3-án ítélték el, összesen 86 év börtönbüntetést kapott. Büntetését a texasi Fort Worthben található Carswell Szövetségi Orvosi Központban tölti.

A Siddiquit képviselő ügyvéd azt mondta, hogy a nőnek „egyáltalán nincs köze” a zsinagógában történt túszejtéshez, és az elkövető, a médiában megjelent hírekkel ellentétben, nem Siddiqui testvére. „Nem akarja, hogy bárki ellen erőszakot kövessenek el, főleg nem az ő nevében. Bárki is legyen a támadó, szeretnénk, ha tudná, hogy tetteit Aafia és családja elítéli” – mondta Marwa Elbially ügyvéd a CNN-nek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!