Kiderült, hogy ki volt a texasi zsinagóga túszejtője

2022. január 16. – 20:02

Másolás

Vágólapra másolva

Az FBI felfedte a brit férfi személyazonosságát.

Azonosította az FBI azt a férfit, akit lelőttek, miután négy embert túszul ejtett egy texasi zsinagógában, Aafia Siddiquit terroristanő szabadon engedését követelve, írja a BBC.

A túszejtőt Maik Faisal Akramnak hívják és brit állampolgár.

A túszejtés szombat délelőtt kezdődött, a zsinagóga Facebook-oldala élőben közvetítette az istentiszteletet, amikor egy fegyveres férfi behatolt az épületbe. A férfi a zsinagógában négy embert, köztük a rabbit ejtette túszul, egyikőjüket több mint hat óra után szabadon engedte.

A többi túszt órákkal később szabadította ki az FBI különleges egysége, a beszámolók szerint az zsinagógánál lövéseket és vélhetően villanógránátok okozta robbanásokat lehetett hallani.

A túszejtő Aafia Siddiquit szabadon engedését követelte. A pakisztáni nőt 2010-ben több, terrorizmussal kapcsolatos bűncselekményért 86 éves börtönbüntetésre ítélték, hogy pontosan miért, arról ebben a cikkünkben olvashat részleteket. Korábban felmerült, hogy a túszejtő Siddiquit fivére lehet, azonban ezt a nőt képviselő ügyvéd tagadta, most pedig kiderült az FBI tájékoztatásából, hogy a férfinek valóban nem volt köze a terroristanőhöz.

A túszejtő testvére, Gulbar közleményt adott ki, melyben megerősítette fivére halálát, illetve elmondta, hogy bátyja mentális problémákkal küzdött. Gulbar felvette a kapcsolatot Faisallal, a túsztárgyalókkal és az FBI-jal is, de hiába próbálta meggyőzni, hogy adja meg magát.

(BBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!