Távozott a volt kazah elnök egyik veje az állami olajcég, másik veje az állami gázszállító éléről

2022. január 15. – 18:58

Másolás

Vágólapra másolva

Míg a Reuters beszámolója szerint lemondott, az AFP alapján készült MTI-hír szerint menesztették Nurszultan Nazarbajev volt kazah elnök két vejét két állami energetikai cég éléről – mindenesetre ez egy újabb jel arra, hogy az országot évtizedekig irányító vezető befolyása eltűnőben van.

Nurszultan Nazarbajev még 2014 decemberében – Fotó: Sergey Guneev / Sputnik via AFP
Nurszultan Nazarbajev még 2014 decemberében – Fotó: Sergey Guneev / Sputnik via AFP

A közép-ázsiai országot Nazarbajev 2019-ig vezette, azonban megtartotta a biztonsági tanács elnöki tisztségét, aminek jogosítványaival befolyásosabb szereplő maradt Kazahsztánban az új elnöknél, Kaszim-Jomart Tokajevnél. A 81 éves exelnök viszont a január 4-én kirobbant kazah tüntetések óta sorra mondott le tisztségeiről, sőt, egyes hírek szerint még az országból is távozott. Bár ezt a szóvivője cáfolta, Nazarbajev január 4. óta nem szerepelt a nyilvánosság előtt.

Cserébe utódja, Tokajev bebiztosította a hatalmát, többek között átvette a biztonsági tanács vezetését is,

kedden pedig eddig példátlan módon ment neki beszédében elődjének – Nazarbajevet ugyanis azzal vádolta, hogy támogatta a „gazdagok kasztjának” létrejöttét.

Ennek a „kasztnak” lehetett része Nazarbajev idősebb lányának férje, Kajirat Saripbajev, és a fiatalabb lányának párja, Dimas Doszanov is. Míg Doszanov a KazTransOil nemzeti kőolajszállító vállalat éléről távozott, Saripbajevet a QazaqGaz gázszállító cég elnöki tisztségéből mentették fel.

A több tucatnyi halálos áldozattal járó kazahsztáni tüntetésekről, amelyeket a folyékony gáz hatósági árának eltörlése robbantott ki, ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!