Több mint 20 milliárd forintnyi bírságot szabtak ki Amerika legutáltabb emberére

2022. január 14. – 23:01

Másolás

Vágólapra másolva

Emlékszik Martin Shkrelire? Valószínűleg a névről csak keveseknek ugrik be bármi is, de ha azt mondom, ő volt pár éve Amerika leggyűlöltebb embere, akkor többeknek derenghet valami arról a fickóról, aki 2015-ben megvette a csecsemők és a legyengült immunrendszerű, főleg AIDS-es betegek fertőzéseinek kezelésére használt Daraprim nevű gyógyszer jogait, hogy aztán

egyik napról a másikra felemelje a tabletta darabjának árát 13,5 dollárról 750 dollárra.

A „pharma bro”-ként elhíresült Shkreli ráadásul olyan ellátási megállapodásokat kötött, amivel megakadályozta a versenytársakat abban, hogy egy generikus, szabadalom alatt nem álló változatot is előállíthassanak a gyógyszerből.

Martin Shkreli 2017. augusztus 4-én, miután kivonult egy New York-i bíróságról – Fotó: Spencer Platt / Getty Images via AFP
Martin Shkreli 2017. augusztus 4-én, miután kivonult egy New York-i bíróságról – Fotó: Spencer Platt / Getty Images via AFP

Az egykori hedge fund menedzsert végül 2015 végén tartóztatták le, mert egy piramisjátékot is üzemeltetett: ahogy arról az Indexen írtunk, 2018 márciusában hét év börtönt, valamint 7,3 millió dollár pénzbüntetést szabtak ki rá. Azonban a gyógyszeren való üzérkedése miatt csak most ítélték el: 2020-ban indított pert az ügyben hét állam és a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság, mert szerintük Shkreli megsértette a versenyellenes magatartást tiltó állami és szövetségi törvényeket.

Pénteki ítéletében pedig ezt meg is állapította a manhattani bíróság, ami az áremelésből származó 64,6 millió dollárnyi (átszámítva több mint 20 milliárd forintnyi) profit visszafizetésére kötelezte a vállalkozót,

akit ráadásul egy életre eltiltottak a gyógyszeripartól, írja a CNBC. Denise Cote bírónő a pénteki határozatában azzal indokolta a súlyos pénzbüntetést, hogy Shkreli a gyógyszer árának ötvenötszörösére emelésével megsértette monopóliumok elleni törvényeket – ebben pedig személyes felelőssége van: „Ez az ő agyszüleménye volt, amit minden egyes lépésnél irányított” – idézte a bírónő ítéletét a BBC.

A Shkreli elleni eljárás egyik felperese, Letitia James New York-i főügyész ünnepelte a döntést, szerinte ugyanis a ma 38 éves üzletember

törvénytelenül emelte fel „egy életmentő gyógyszer árát, miközben amerikaiak élete forgott kockán. De az amerikaiak most már megnyugodhatnak, mert Martin Shkreli nem lehet »pharma bro«️ többé”.

Shkreliről mintázták egyébként a legújabb Jason Momoa-film főgonoszát is – a tavaly augusztusban debütált film traileréről itt számoltunk be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!