Ursula von der Leyen: Az Európai Unió egy szenvedélyes européert, őszinte demokratát és jó embert veszített el

2022. január 11. – 14:54

Másolás

Vágólapra másolva

„Szomorú nap ez Európa számára. Az Európai Unió egy szenvedélyes européert, őszinte demokratát és jó embert veszített el.” Így emlékezett meg David Sassoliról, az Európai Parlament kedden elhunyt elnökéről Ursula von der Leyen. Az Európai Bizottság elnöke úgy fogalmazott: Sassoli „tetteit mély hite és erős meggyőződése irányította”.

„Tudta, hogyan küzdjön azért, amiben hitt, mégis mindenki szerette a mosolyát és a kedvességét.”

Az Európai Parlament elnöke Von der Leyen szerint a berlini fal leomlása óta a demokrácia és az egyesült Európa oldalán állt. „Több mint egy évtizedig szolgált az Európai Parlamentben, és ezalatt állhatatosan védelmezte az Európai Uniót és az uniós értékeket. Ugyanakkor hitt abban is, hogy Európa többre hivatott. Az volt a vágya, hogy Európa egységesebbé váljon, közelebb kerüljön a polgáraihoz, és hűségesebb legyen közös értékeinkhez” – mondta az Európai Bizottság elnöke. Azt ígérte, az igazság és szolidaritás bajnokaként, kedves barátként fog Sassolira emlékezni.

Több magyar EP-képviselő is megemlékezett az olasz politikusról. A momentumos Donáth Anna a Facebook-oldalán azt írta, Sassoli egész élete során hitt az európai eszmében, és egy igazságosabb világért dolgozott. „Szövetségesünk volt az Európai Parlament megreformálásában, nyitott volt ötleteinkre és elképzeléseinkre a 21. századi parlamenti munkáról.” Cseh Katalin pedig úgy fogalmazott, Sassoli nélkül „nem lesz ugyanolyan az EP, mindannyiunknak nagyon fog hiányozni”.

Dobrev Klára, az EP alelnöke, a jobbikos Gyöngyösi Márton és a szocialista Ujhelyi István is részvétét fejezte ki az olasz politikus halála miatt.

A 65 éves Sassoli az immunrendszerének működési zavara miatti súlyos szövődmény miatt került kórházba december végén, de már korábban is voltak egészségügyi problémái. Szeptemberben súlyos tüdőgyulladás miatt kezelték sokáig egy strasbourgi kórházban. A politikus 2009 óta dolgozott az EP-nek, és 2019 óta volt az elnöke. Kedd hajnalban Olaszországban halt meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!