Meghalt David Sassoli, az Európai Parlament elnöke

2022. január 11. – 05:34

Másolás

Vágólapra másolva

Kedd hajnalban Olaszországban meghalt David Sassoli, az Európai Parlament elnöke, írja a Politico. A 65 éves Sassoli karácsony óta volt kórházban.

Sassoli az immunrendszerének működési zavara miatti súlyos szövődmény miatt került kórházba december végén, de már korábban is voltak egészségügyi problémái. Szeptemberben súlyos tüdőgyulladás miatt kezelték sokáig egy strasbourgi kórházban.

A politikus 2009 óta dolgozott az EP-nek, és 2019 óta volt az elnöke. A firenzei születésű Sassoli politikatudományt tanult a Római Egyetemen, majd újságíróként kezdett el dolgozni olyan lapoknál, mint az Il Tempo, az Il Giorno vagy az ASCA hírügynökség. Később tévériporterként és bemondóként is dolgozott, aminek köszönhetően Olaszország egyik legismertebb újságírójává vált, hogy aztán később a TG1 tévécsatorna vezérigazgató-helyettese legyen.

David Sassoli egy sajtótájékoztatón 2020 februárban – Fotó: Nicolas Economou / NurPhoto / AFP
David Sassoli egy sajtótájékoztatón 2020 februárban – Fotó: Nicolas Economou / NurPhoto / AFP

2009-ben hagyta ott a pályát, hogy politikusnak álljon a balközép Demokrata Pártban, és még abban az évben az Európai Parlament képviselője lett. Öt évvel később már az EP alelnökének választották, hogy aztán 2019-ben már elnök legyen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!