Összedőlhet a gyanúsított elleni vád a világ leghíresebb eltűnt gyerekének ügyében

2022. január 9. – 12:24

Összedőlhet a gyanúsított elleni vád a világ leghíresebb eltűnt gyerekének ügyében
Madeleine McCann fotója 2007-ből, az eltűnés évéből – Fotó: Handout / Metropolitan Police / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Hamarosan fordulat állhat be a világ talán leghíresebb eltűnt gyerekének, Madeleine McCann-nek az ügyében, írja az angol bulvársajtó egy hamarosan adásba kerülő dokumentumfilm-sorozat részleteire hivatkozva. A The Sun értesülései szerint a Channel 5 csatorna által készített háromrészes sorozatban bemutatják, hogy a nemrég gyanúsítottként felmerült német Christian B.-nek erős alibije van a 2007-es gyerekrablás idejére, ugyanis a helyszíntől 30 percnyire tartózkodott, nem pedig az érintett városban, Praia da Luzban.

A dokusorozatban egy korábbi nyomozó által vezetett csapat tárja fel, hogy a szexuális bűncselekményekért jelenleg is börtönben ülő német férfi nem tartózkodott az eltűnés helyszínén.

A Madeleine McCann: Investigating the Prime Suspect (Madeleine McCann: nyomozás a fő gyanúsított után) című sorozatban állítólag több olyan portugáliai és németországi, frissen előkerült szemtanú is beszél, akik megingathatják a 2021 elején még erősnek tűnő gyanút.

Hans Christian Wolters német ügyész tavaly azt mondta a Mirrornak, hogy a nyomozóknak elegendő bizonyítékuk van ahhoz, hogy vádat emeljenek B. ellen, de megpróbálják „a lehető legjobb bizonyítékokat összegyűjteni”, mielőtt hivatalosan is megkezdenék az eljárást.

A világ egyik legismertebb ügye

A 2007-ben, 3 évesen eltűnt Madeleine McCann ügye a 2000-es évek egyik legnagyobb bűnügyi rejtélyének számít. A brit állampolgárságú McCann egy portugáliai nyaraláson, a család apartmanjából tűnt el, miközben a szülők barátaikkal egy 120 méterre levő étteremben vacsoráztak.

Az emberrablást gyanító portugál rendőrség előbb egy, Praia da Luz üdülővárosban élő brit férfit gyanúsított meg, majd még 2007 szeptemberében a szülőkre terelődött a gyanú, őket már gyilkossággal gyanúsították, ám egy év után ejtették a vádat.

Az ügyben 2020-ban, tizenhárom év után került elő újabb gyanúsított, egy bizonyos német Christian B., aki szexuális bűncselekményekért jelenleg is börtönben ül. A férfi az eltűnés idején Portugáliában, Praia da Luz környékén tartózkodott, ahogy egy Jaguart és egy Volkswagen kisbuszt használt – előbbit pont Madeleine eltűnésének másnapján íratták át egy augsburgi ember nevére, de közben továbbra is Christian B. használta azt. Mindkét járművet lefoglalta a német rendőrség, szerintük bizonyíték van rá, hogy az egyik legalább egy bűncselekményhez köthető.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!