Erős új bizonyíték van a világ leghíresebb eltűnt gyerekének ügyében

2021. május 13. – 09:47

frissítve

Erős új bizonyíték van a világ leghíresebb eltűnt gyerekének ügyében
Madeleine McCann fotója 2007-ből, az eltűnés évéből – Fotó: Handout / Metropolitan Police / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Fontos, erős új bizonyítékok kerültek az ügyészség kezébe Madeleine McCann elrablásának az ügyében, tájékoztatta a brit bulvárújságot, a Sunt Hans Christian Wolters német ügyész, aki szerint a bizonyítékok erősítik a 2020-ban gyanúsítottként megnevezett Christian B. elleni vádat.

Hogy pontosan milyen bizonyítékokról van szó, azt az ügyész nem árulta el, csak annyit mondott, hogy folyamatosan építik fel a vádat, és idővel úgyis bemutatják majd azokat a vádlottnak és az ügyvédjének, ám ennek még nem jött el az ideje. Wolters azért annyit elmondott, hogy nem új törvényszéki, hanem közvetett bizonyítékról van szó, ami alátámasztja, hogy Christian B. az elkövető.

A Sun cikke szerint a nyomozók bíznak benne, hogy nyár végén hivatalosan is megvádolhatják a 2020-ban gyanúsítottá váló férfit. A német hatóságok hivatalosan nem erősítették meg, hogy gyilkosság a vád, de Wolters korábban már úgy nyilatkozott, hogy az ügyészségnél a gyanúsított büntetett előélete miatt abból indulnak ki, hogy McCann meghalt.

A világ egyik legismertebb ügye

A 2007-ben, 3 évesen eltűnt Madeleine McCann ügye a 2000-es évek egyik legnagyobb bűnügyi rejtélyének számít. A brit állampolgárságú McCann egy portugáliai nyaraláson, a család apartmanjából tűnt el, miközben a szülők barátaikkal egy 120 méterre levő étteremben vacsoráztak.

Az emberrablást gyanító portugál rendőrség előbb egy, Praia da Luz üdülővárosban élő brit férfit gyanúsított meg, majd még 2007 szeptemberében a szülőkre terelődött a gyanú, őket már gyilkossággal gyanúsították, ám egy év után ejtették a vádat.

Az ügyben 2020-ban, tizenhárom év után került elő újabb gyanúsított, egy bizonyos német Christian B., aki szexuális bűncselekményekért jelenleg is börtönben ül. A férfi az eltűnés idején Portugáliában, Praia da Luz környékén tartózkodott, ahogy egy Jaguart és egy Volkswagen kisbuszt használt – előbbit pont Madeleine eltűnésének másnapján íratták át egy augsburgi ember nevére, de közben továbbra is Christian B. használta azt. Mindkét járművet lefoglalta a német rendőrség, szerintük bizonyíték van rá, hogy az egyik legalább egy bűncselekményhez köthető.

A nyomozók biztosan tudják, hogy Christian B. egy-másfél órával a gyerek eltűnése előtt az apartman közelében tartózkodott – ezt a mobiltelefonos hívásai alapján nyomozták vissza, ebből tudni, hogy este nyolctól fél órán át beszélt egy portugál számról valakivel.