Január 10-én tárgyal Oroszország és az Egyesült Államok az Ukrajna körül kialakult feszültségről

2021. december 28. – 09:31

Másolás

Vágólapra másolva

Január 10-én tárgyalnak egymással amerikai és orosz tisztségviselők az Ukrajna körül kialakult feszültségről – mondta el egy washingtoni kormányszóvivő helyi idő szerint hétfőn. Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes megerősítette a hírt, hozzátéve, hogy a tárgyalások Genfben lesznek.

A NATO és Oroszország valószínűleg január 12-én egyeztet majd, egy szélesebb regionális találkozóra pedig január 13-án kerül sor, írja az MTI. Ezen Washingtonon és Moszkván kívül több európai ország képviselője is részt vesz.

A névtelenül nyilatkozó tisztségviselő megjegyezte: a találkozókon Oroszország és a Nyugat is jelezheti a másik tevékenységére vonatkozó aggodalmait, és hozzátette, hogy az Ukrajnára vonatkozó döntésekből nem fogják kihagyni Kijevet. Az időpontokat az orosz külügyminisztérium is megerősítette kedden – írta a RIA Novosztyi hírügynökség.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes szerint az Egyesült Államok egyelőre nem adott konkrét választ a Moszkva által felvetett problémákra, ezért elengedhetetlen, hogy a NATO-val is tárgyaljanak a kérdésekről.

Joe Biden amerikai elnök hétfőn aláírt egy nagyobb költségvetési csomagot, amely egyebek között 300 millió dollárt irányoz elő egy, az ukrán fegyveres erők támogatását célzó projektre, és több milliárdot az európai védelmi kapacitások növelésére. Washington korábban jelezte: aggódik amiatt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök esetleg Ukrajna lerohanására készül, és megjegyezték, hogy egy ilyen akciót gyors és könyörtelen szankciók követnének.

Oroszország cáfolta, hogy invázióra készülne Ukrajna ellen. Álláspontja szerint Ukrajna és a NATO egyre szorosabb együttműködése élezte ki a feszültséget. Moszkva a jelenlegi helyzetet az 1962-es kubai rakétaválsághoz hasonlította, amikor a világ az atomháború szélére sodródott. Vlagyimir Putyin orosz elnök azt mondta: Oroszország el akarja kerülni a konfliktust, de azonnali választ vár az Egyesült Államoktól és szövetségeseitől a biztonsági garanciákra vonatkozó követeléseire.

December elején, az orosz–ukrán határnál fokozódó feszültségek közepette videóhívásban tárgyalt egymással Joe Biden amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök, erről ebben a cikkünkben számoltunk be először. Később az Egyesült Államok és Moszkva is kommentálta a beszélgetést, és Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó is idézett néhány érdekesebb részletet a beszélgetésből, erről pedig ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

Kövess minket Facebookon is!