Az ügynöktörvényre hivatkozva Putyin bezáratja Oroszország egyik legrégebbi emberi jogi szervezetét

2021. december 28. – 13:55

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz legfelsőbb bíróság elrendelte az ország legrégebbi emberi jogi szervezetének, a Memorialnak a bezárását – írja a Guardian. A lap szerint a döntés vízválasztó Vlagyimir Putyin orosz elnök vélemény- és gondolatszabadság elleni lépéseinek sorozatában.

A szervezet bezárását a korábban nagy port kavart, „külföldi ügynökökre” vonatkozó törvény alapján, ügyészi indítványra rendelte el az orosz bíróság. E jogszabály segítségével lehetetlenítettek el vagy korlátoztak több kormánykritikusnak tartott civil szervezetet és médiaterméket is, de már előfordult olyan is, hogy újságírókat minősítettek ügynöknek.

A Memorialt az 1980-as évek végén alapították szovjet disszidensek, köztük a Nobel-békedíjas Andrej Szaharov azzal a céllal, hogy dokumentálják a Szovjetunió fennállása alatt végrehajtott politikai elnyomási formákat, és adatbázist hozzanak létre az áldozatokról. Emellett a szervezet az emberi jogok ügyének fontos szószólójává nőtte ki magát Oroszországban.

A bíró az ítéletben az ügynöktörvény „többszöri” és „durva” megsértésére hivatkozott, a vádakat ugyanakkor a Memorial politikai indíttatásúnak nevezte. Az Interfax hírügynökség idézte a szervezet ügyvédjét, aki azt mondta:

fellebbezni fognak mind Oroszországban, mind az Európai Emberi Jogok Bíróságán.

Az ügyész eközben a civil szervezetet „geopolitikai fegyverként” írta le, amelyet

„külföldi kormányok használnak arra, hogy megfosszák az oroszokat attól, hogy büszkék legyenek a Szovjetunió vívmányaira”.

Az érvek szorosan illeszkednek a Kreml jelenlegi történelemszemléletéhez.

A Memorial igazgatótanácsának egyik tagja, Maria Eismont – akinek édesanyját, Natalja Esztemirovát, 2009-ben Csecsenföldön, emberi jogi munkája miatt gyilkolták meg – az ítélet után így fogalmazott: „Édesanyám mindig azt mondta: ennél rosszabb már nem lehet, most kiderült, hogy lehet.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!