A sötét oldal nevében, sithként akarta megbosszulni a windsori betörő a britek száz évvel ezelőtti indiai vérengzését

2021. december 27. – 17:35

Másolás

Vágólapra másolva

Snapchaten üzente meg, hogy a Star Wars „sötét erőinek” nevében fogja megbosszulni a brit gyarmati hadsereg egyik vérengzését az a férfi, aki a karácsonyi hétvégén támadta meg a windsori kastélyt, írja a The Sun című brit bulvárlapra hivatkozva az MTI. A lap szerint a Jaswant Singh Chail néven azonosított férfit hétfőn elmekórtani felügyelet alá helyezték.

Bár a fenti név lehet a férfi hivatalos neve, azonban a Star Wars sötét oldalára utalva „Darth Jones”-ként mutatkozott be abban a videóban, amit a Sun szerint a merénylet előtt tett közzé – igaz, ezt a hatóságok egyelőre nem erősítették meg:

„Sajnálom. Sajnálom, amit tettem, és amit tenni fogok. Merényletkísérletet fogok elkövetni Erzsébet, a királyi család királynője ellen. (…) Egy indiai szikh vagyok, egy sith. A nevem Jaswant Singh Chail volt, a nevem Darth Jones”

hangzik el a videóban, ahol a maszkos, eltorzított hangú férfi arról beszél, hogy a merénylet bosszú lesz mindazokért, akik meghaltak 1919-ben a Dzsallianvala Bagh-mészárlásban.

Dzsallianvala Bagh az északnyugat-indiai Amritszár város Aranytemplomának, a szikh felekezet legfőbb szentélyének a parkja. Ezen a helyen lőtt az indiai függetlenségi mozgalom vezetőinek őrizetbe vétele ellen tüntető tömegbe 1919. április 13-án a brit gyarmati hadsereg, a vérengzésben az akkori hivatalos adatok szerint 379-en haltak meg. Igaz, későbbi történészi becslések szerint a tényleges halálos áldozatok száma elérhette az 1500-at.

A windsori kastély épülete idén áprilisban – Fotó: Ben Stansall / AFP
A windsori kastély épülete idén áprilisban – Fotó: Ben Stansall / AFP

A videó feltöltése után kevesebb mint fél órával vették őrizetbe a 19 éves férfit a windsori kastélyparkban, akinél a rendőrök egy számszeríjat találtak. A Scotland Yard hétfőn csak annyit közölt, hogy vizsgálnak egy, a nyílpuskás betörőhöz köthető videót, azonban nem ismertették hivatalosan az őrizetbe vett férfi identitását – csak annyit mondtak, hogy megvizsgálták a férfi elmeállapotát, majd berakták egy elmekórtani megfigyelő intézménybe, ahol most orvosi felügyelet alatt tartják.

A feltételezett elkövető apja, Jasbir Singh Chail a Mail Online-nak arról beszélt, „valami rettenetes történt” a fiával: „A mi szempontunkból egy nagyon nehéz időszakon megyünk keresztül. Próbáljuk megemészteni a történteket, de ez nem egyszerű.”

Ahogy arról beszámoltunk, a karácsonyi hétvégén tört be egy számszeríjas férfi a windsori kastélyba: a gyanúsított egy házi készítésű kötéllétrán mászott át a kastélypark falán, de azonnal életbe lépett a riasztórendszer, majd néhány perccel a behatolás után fegyveres rendőrök fogták el. II. Erzsébet az eset idején a kastélyban volt, ahogyan a királynő legalább húsz másik családtagja is, köztük az uralkodó három fia, Károly trónörökös, András yorki herceg és Eduárd wessexi gróf. Az esetről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!