Von der Leyen: Főként az oltatlanok miatt túlterheltek az EU-tagok egészségügyi rendszerei

2021. december 17. – 05:30

Másolás

Vágólapra másolva

Az energiaárak körül volt a legnagyobb vita az egy napba sűrített EU-csúcson, az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács találkozóján. A magyar, a cseh és a lengyel kormány felvetette, hogy az egész uniós zöld átállási, illetve a kibocsátáskereskedelmi programot újra kellene tárgyalni – írta a Hvg.hu. Ebben a témában azonban – amelyről a V4–Franciaország budapesti csúcstalálkozón is szó volt Emmanuel Macron francia elnök látogatásakor – egyelőre nem született megállapodás.

Orbán Viktor a brüsszeli csúcs után Facebook-posztjában a rezsicsökkentés V4-ekkel közös megvédéséről beszélt.

A magyar kormányfő szerint az EU-nak az energiaárak csökkentése érdekében a károsanyag-kibocsátás visszaszorítását célzó programot is újra kell gondolnia, amely szerint 2030-ra 55 százalékkal kellene csökkenteni a kibocsátást 1990-hez képest.

Vita van arról is, hogy a zöldenergiára való áttérésben szabad-e hosszú távon helyet adni a nukleáris energiának. Az orosz közreműködéssel a paksi bővítésen dolgozó Magyarország szerint igen, ahogyan az atomerőmű-kapacitásban élen járó Franciaország szerint is. Az atomerőműveit leépítő Németország és Ausztria azonban ezt ellenzi.

Gyorsul az omikron

A koronavírus omikron variánsa ádáz tempóban terjed, a meglévő oltóanyagok csak részben hatékonyak ellene, a helyzetet az is súlyosbítja, hogy az uniós tagállamok egészségügyi rendszerei túl vannak terhelve, főként az oltatlanok miatt – hívta fel a figyelmet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke a csütörtöki EU-csúcsot lezáró sajtótájékoztatón, írta az MTI.

Az EB-elnök hangsúlyozta: „Továbbra is az a leghatékonyabb védekezési módszer, ha egyre több embert oltanak be, köztük az 5 év feletti gyermekeket, és egyre többen kapják meg a harmadik adag, emlékeztető vakcinát.”

Von der Leyen közölte: az uniós tagállamok 180 millió extra adag módosított vakcina megrendelését kezdeményezték a BioNTech–Pfizer cégtől az omikron variáns elleni küzdelem érdekében. Hozzátette, hogy a vállalatnak száz napja van arra, hogy a megrendelést követően leszállítsák az oltóanyagokat.

Mint mondta, az EB egységes megközelítést javasol a tagállamoknak a harmadik oltást és a koronavírus igazolványt illetően: a harmadik adag vakcinát a második dózis után 6 hónappal ajánlott felvenni, míg a tanúsítványok érvényessége 9 hónappal a második adag beadása után jár le.

A migráció témájában elmondta: a tagállamok vezetői megállapodtak, hogy az EU erősíti kapcsolatait a harmadik országokkal, hogy megkönnyítse az illegális bevándorlók visszatérítését. A Bizottság a migráció külső dimenzióit koordináló testületet hoz létre Margarítisz Szkínász bizottsági alelnök és Ylva Johannson belügyekért felelős biztos vezetésével. Az elnök felkérte a tagállamokat, hogy mielőbb fogadják el az új uniós migrációs és menekültügyi csomagot.

Von der Leyen végezetül felszólította Oroszországot, hogy tartózkodjon az agressziótól és csökkentse a feszültségeket az ukrán határon.

„Az EU jó kapcsolatokat akar kialakítani Oroszországgal, de az nagyban függ attól, hogy Moszkva hogyan cselekszik. Amennyiben agresszívan lép fel Ukrajnával szemben, az EU szankciókat fog bevezetni, ami sokba fog kerülni az orosz vezetésnek” – hangsúlyozta.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke megerősítette, hogy az uniós tagállomok vezetői „rendíthetetlen szolidaritásukat” fejezték ki Ukrajna felé, és az orosz vezetés esetleges agresszív beavatkozása súlyos következményekhez fog vezetni. Michel a jelenlegi energiaválsággal kapcsolatban elmondta: az árnövekedés negatív hatással van az európai háztartásokra, vállalkozásokra és összességében az unió versenyképességére. Mint mondta, a válság kezeléséről nem sikerült megállapodniuk a tagállami vezetőknek, túl különbözőek voltak az elképzelések a lehetséges irányokról. „A téma a közeljövőben ismét napirendre kerül” – tette hozzá.

Olaf Scholz német kancellár Emmanuel Macron francia elnökkel a csúcs után tartott közös sajtótájékoztatóján elmondta: az uniós vezetők egyetértettek abban, hogy „világossá kell tenni, hogy aki megsérti az európai határokat, az a megfelelő reakciókra számíthat”. A két vezető többek között azt is kijelentette, hogy ellenzi a kötelező koronavírustesztek bevezetését az uniós országok közötti utazásokra vonatkozóan.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!