Nagy-Britannia és Izrael újságcikkben üzent az atomhatalmi státuszra törő Iránnak

2021. november 29. – 06:42

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy-Britannia és Izrael „éjt nappallá téve azon fog dolgozni”, hogy Iránból ne váljon nukleáris hatalom – írta Liz Truss brit és Jaír Lapid izraeli külügyminiszter a Telegraph című brit lapban megjelent közös cikkükben.

„Ketyeg az óra, ami fokozza a szoros együttműködés iránti igényt partnereinkkel és barátainkkal abból a célból, hogy meghiúsítsuk Teherán ambícióit”

– idézte az MTI a nyilatkozatot.

A Telegraph szerint Izrael és Nagy-Britannia hétfőn tíz évre szóló együttműködési megállapodást készül aláírni, amely kiterjed a kiberbiztonsági, technológiai, kereskedelmi és védelmi kérdésekre is.

Lapid és Truss hangsúlyozták, hogy Izrael az egyezménnyel Nagy-Britannia első számú kiberbiztonsági partnere lesz az ilyen fenyegetések miatt egyre veszélyesebbé váló világban.

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök vasárnap rendkívül aggasztónak nevezte, hogy a nagyhatalmak az iráni rezsimmel szemben elrendelt szankciók felfüggesztését fontolgatják cserébe nukleáris programja nem kielégítő korlátozásáért.

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök és Jaír Lapid külügyminiszter – Fotó: Abir Sultan/Reuters
Naftali Bennett izraeli miniszterelnök és Jaír Lapid külügyminiszter – Fotó: Abir Sultan/Reuters

Irán és a világ vezető hatalmai – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kína, Franciaország, Németország és Oroszország – 2015-ben, több mint tíz évig tartó tárgyalások után állapodtak meg az iszlám köztársaság atomprogramjáról. Az egyezmény értelmében Teherán korlátozta nukleáris tevékenységét, cserében pedig a nemzetközi közösség feloldotta az Iránt sújtó szankciók nagy részét.

Donald Trump volt amerikai elnök viszont 2018-ban egyoldalúan kiléptette az Egyesült Államokat az atomalkuból, majd visszaállította a korábbi szankciókat is, ezért Irán a megengedettnél több uránt kezdett előállítani.

Az atomalku újjáélesztéséről szóló egyeztetések áprilisban kezdődtek Bécsben, de megrekedtek, miután Ebrahím Raiszi vette át az elnöki tisztséget Iránban.

Raiszi szeptemberben azt mondta, hogy Teherán kész tárgyalni a nagyhatalmakkal a 2015-ös atomalku újjáélesztése érdekében, de nem nyugati nyomásra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!