Iráni elnök: Teherán kész a nukleáris tárgyalásokra, de nem nyugati nyomásra

2021. szeptember 4. – 22:36

Másolás

Vágólapra másolva

Teherán kész tárgyalni a nagyhatalmakkal a 2015-ös atomalku újjáélesztése érdekében, de nem nyugati nyomásra – mondta Ebrahim Raiszi iráni elnök az állami televízióban szombaton.

„Napirenden vannak a megbeszélések” – hangsúlyozta az MTI híre szerint. „Célorientált tárgyalásokra törekszünk, hogy véget érjenek az iráni népre kivetett igazságtalan szankciók” – tette hozzá.

Az Egyesült Államok 2018-ban felmondta az Iránnal kötött többhatalmi atomalkut, és újra életbe léptette az addig felfüggesztett büntetőintézkedéseket, amelyeket azóta újabbak követtek. Joe Biden amerikai elnök azt mondta, szeretné, ha Washington visszatérne az egyezményhez.

Ugyanakkor az ennek érdekében áprilisban Bécsben elkezdődött tárgyalások zátonyra futottak azt követően, hogy a június 18-i iráni elnökválasztáson Ebrahim Raiszi konzervatív jelölt, Ali Hamenei iráni legfelsőbb vezető pártfogoltja győzött.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) úgy értesült, hogy Irán 20 százalékosra dúsított uránfémet állított elő, és jelentősen megnövelte az akár 60 százalékos tisztaságú urán gyártási kapacitását. Az iszlám köztársaság azt követően fokozta kapacitásait, hogy holtpontra jutottak az atomalku megmentéséért folyó diplomáciai tárgyalások.

Párizs, Berlin és London augusztus közepén aggodalmát fejezte ki emiatt, és az iszlám köztársasággal folytatott tárgyalások haladéktalan újrakezdését követelte. Az atomfegyver előállításához 90 százalékosra dúsított urán szükséges, ugyanakkor számos más közbülső technológiai eljárás is nélkülözhetetlen.

Irán továbbra is azt állítja, hogy nukleáris programja békés célokat szolgál. Teherán az Egyesült Államok kilépését követően kezdte el felmondani az atomalkuban vállalt kötelezettségeit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!