Az évtizedekig keresett sorozatgyilkos, aki miatt még Ted Bundy segítségére is ráfanyalodtak

A Washington állambeli Walla Walla fegyintézetében ül egy rab, aki több embert ölt meg, mint Ted Bundy és Hasfelmetsző Jack együttvéve, pedig a kegyetlenségen kívül nem sok volt meg belőle abból, amilyennek a filmek alapján a sorozatgyilkosokat képzeljük. Legfőképpen nem volt okos. Az IQ-ja a 80 körüli értékével ugyan még nem jelzett értelmi fogyatékosságot, de elmaradt az átlagtól, és fényévekre volt Bundy hírhedten magas, 136-os eredményétől. Gary Ridgwayt gyerekkora óta kisebbrendűségi érzés kísérte emiatt, szégyellte és dühítette, hogy ostobának nézik, hogy bukdácsolt az iskolában, vagy szóba került, hogy speciális intézménybe küldjék.

Abban a közel húsz évben, amíg zavartalanul szedte az áldozatai, nemcsak a gyilkolásban magában talált élvezetet, hanem abban a tudatban is: ő, akit hülyének tartottak, íme, képes túljárni a rá vadászó nyomozók eszén.

Ridgway szerencséje éppen húsz évvel ezelőtt, 2001. november 30-án fogyott el, aznap tartóztatták le. A halálbüntetést vádalkuval elkerülte, így most, 72 éves korában is él még, magánzárkában fogva tartott mintarab. Az utána folytatott hajszáról számos könyv és több film (például a 2004-es The Riverman) született. Furcsa is lett volna, ha nem így történik, annyira filmre kívánkozott a nyomozás A bárányok hallgatnak alapfelállását idéző módszer miatt: a nyomozók elfogadták az akkor már halálra ítélt másik sorozatgyilkos, Ted Bundy által felajánlott segítséget.

Az anyja megöléséről ábrándozott

Gary Ridgway 1949-ben született Utah államban, és első ránézésre normális gyerekkora volt – de csak első ránézésre. Nem volt árva, járt iskolába, még kedvelt is volt a társai között, családban nőtt fel, volt apja, anyja. Előbbi buszsofőr, utóbbi ruhabolti eladó. Az elfogása után beszélt csak arról egy pszichológusnak, hogyan bánt vele a zárt ajtók mögött az anyja: úgy, hogy az lényegében kimeríti a szexuális bántalmazás fogalmát.

Ridgway elmondása szerint az anyja gyakran beszélt neki szexuális élményeiről, a kamaszkoráig ágyba vizelő fiút pedig minden ilyen alkalommal saját maga mosdatta meg. Az anya bizarr, szexualizált viselkedése, a nem helyénvaló beszéd és érintések olyan érzelmi zűrzavarba juttatták Ridgwayt, amelyben egyszerre vonzódott az anyjához, szégyellte magát emiatt, és kezdte gyűlölni őt. Utólag sok szakértő látja úgy: innen eredt a nők iránti, szexuális vággyal keveredő gyűlölete.

15 éves volt csak az első veszélyes, erőszakos kitörésekor: késsel megszúrt egy 6 éves kisfiút, ahogy később mondta, csak azért, hogy miközben az anyja megöléséről fantáziált, megtapasztalja, milyen érzés megkéselni valakit. Fiatal felnőttként beállt a seregbe. Megjárta Vietnámot, ahol nemcsak az öldöklés szemtanúja volt, hanem bőséges tapasztalatot szerzett prostituáltakkal is. Sérelmeket gyűjtött, ugyanis több alkalommal is nemi betegséget szedett össze. Használta, és közben gyűlölte a szexmunkásokat.

Tökéletes férj

Miután visszatért az Egyesült Államokba, sikerült egy látszólag tisztes, stabil átlagéletet felépítenie. Washington államban telepedett le, és egy teherautók festésével foglalkozó vállalkozásnál vállalt munkát, amit három évtizeden át megtartott. Templomba járt. Párkapcsolatok kialakításával sem volt különösebb gondja, háromszor is megnősült, és született egy fia is. A környezete rendes családapának tartotta.

Nős volt akkor is, amikor végül letartóztatták. Utolsó felesége, Judith Mawson, aki később elvált tőle, megdöbbent. Egész odáig tökéletes férjnek tartotta. Ridgway utólag bevallotta, hogy el-elfogta a kísértés, hogy megölje Judithot is, csak túl kockázatosnak tartotta volna a lebukás szempontjából. Ezzel együtt a felesége úgy érezte, szereti őt, és a házasságuk ideje alatt csillapodott a férfi gyilkos késztetése, a korábbinál ritkábban ölt. A nő később ezt azzal magyarázta, hogy ő ott volt a számára és boldoggá tette, amivel – úgy látta – ezek szerint lényegében életeket mentett.

Gary Ridgway 1982-ben ölt először. Első áldozata egy 16 éves lány volt, aki elszökött hazulról. Mindvégig jellemző volt rá, hogy olyan áldozatokat választott magának, akik kiszolgáltatottak voltak, és akikről feltételezhette, hogy nem fogják őket annyira nagyon keresni. A legtöbben prostituáltak közül kerültek ki. Ridgway fizetett szex ürügyén magával csalta őket, és amikor kettesben voltak valahol a fák között, rájuk támadt. Nem kockáztatta a szemtől szembe küzdelmet, alattomosabb volt. Azt mondta nekik, hogy hátulról szeretné a szexet, és amikor hátat fordítottak neki, akkor kezdte fojtogatni őket. A holttesteket a Green folyó partjánál vagy a közeli erdőkben hagyta hátra, innen eredt a Green River Killer ragadványnév.

Ridgway próbált a maga módján ravasz lenni. A nyomozók megtévesztésére rágógumit, csikkeket és jegyeket szórt szét a holttestek mellett. Ő nem rágózott, nem dohányzott. A jegyekkel azt a látszatot igyekezett kelteni, hogy talán valamilyen utazó ügynök a tettes. Ridgway ugyanakkor nagyon is közel vadászott a saját otthonához és a munkahelyéhez, gyakorlatilag nemigen lépett ki egy néhány kilométeres sugarú körből, és a vadászterületén dolgozó prostituáltak ismerték az arcát.

A gyereke várta közben a kocsiban

Mikor már mindenki tudta, hogy sorozatgyilkos szedi az áldozatait a környéken, akkor is könnyen talált magának új prédát.

Az volt a szerencséje, hogy a külseje nem volt félelmetes, nem volt izmos, erős. Ahogy egyszer maga mondta, csak egy átlagos fickó volt, és ráadásul gátlástalanul felhasználta családapa mivoltát arra, hogy elaltassa a nők gyanakvását.

Szokása volt a fiáról mesélni, képeket mutatni róla a kiszemelt áldozatoknak. Sőt, arra is volt példa, hogy magával vitte a gyereket, amikor ölni indult. Ott ült a mit sem sejtő fiú is a kocsiban, amikor az apja felvette az aznap esti áldozatot, együtt hajtottak az erdős rész szélére. A két felnőtt kiszállt, a gyerek pedig az apa parancsára türelmesen várt a kocsiban a visszatérésére, és utána elhitte az apja által kitalált hazugságot a nő hollétéről, amikor nélküle indultak tovább.

Gary Ridgwayre összesen 49 lány és nő meggyilkolását bizonyították rá, de saját bevallása szerint a valós szám valamivel 70 fölött lehet.

A rendőrök látókörébe már elég korán bekerült potenciális gyanúsítottként. Gyanússá tette például, hogy még a gyilkosságsorozat előtti időkben bepanaszolta egyszer egy prostituált. A nő azzal fordult egykor a rendőrséghez, hogy Ridgway fojtogatta, de a férfi akkor kimagyarázta magát azzal, hogy csak védekezett, miután a nő megharapta.

Csődöt mondott a hazugságvizsgáló

Ridgway azonban hiába tűnt gyanúsnak, a nyomozóknak nem volt elég bizonyíték a kezükben ahhoz, hogy le is tartóztassák. Egyszer eljutottak odáig, hogy hazugságvizsgálatnak vessék alá, de így sem jutottak ütőkártyához ellene. A módszer hírhedt arról, hogy nem lehet készpénznek venni az eredményét, nem véletlenül nem fogadják el perdöntő bizonyítéknak. Ridgway átment a vizsgálaton, ami nem túl meglepő, a pszichopaták lebuktatására nem alkalmas a műszeres vallomásellenőrzés, mert hidegen hagyja őket az is, ami egy átlagembert felkavarna, nem produkálnak olyan reakciókat.

A gyilkosnak nem csak a hazugságvizsgálatokon sikerült tartania a száját. Egészen az elfogásáig megállta, hogy senkinek se beszéljen a gyilkosságokról, pedig utólag egyértelművé vált: kifejezetten büszke volt arra, amit tett. Ahogy a Washington Post 2003-as portréja rámutatott: szinte karrierként fogta fel a sorozatgyilkos létet. „Jó voltam benne”, hencegett a nyomozóknak.

Bundy, a szakértő

A rendőrséghez 1985-ben szokatlan helyről érkezett segítségnyújtási ajánlat. A halálra ítélt Ted Bundy küldött levelet a floridai siralomházból Dave Reichert nyomozónak, miután látta a tévében, hogy ő dolgozik a Green River-i sorozatgyilkos ügyén.

„Ne kérdezze, miért gondolom, hogy szakértő vagyok ezen a téren, csak fogadja el, hogy az vagyok” – állt a levélben.

Reichert és az ügy másik főnyomozója, Robert Keppel ráfanyalodott Bundy segítségére. Floridába utaztak, és többször is konzultáltak Bundyval. Megosztottak vele információkat a gyilkosságokról, Bundy pedig elmondta nekik, milyen sejtései vannak a tettesről, akit ő csak Rivermanként emlegetett. Ted Bundy annak idején holtukban is szexuális kielégülésre használta egyes áldozatait, és az volt a megérzése, hogy Riverman is el szokott követni nekrofíliát, emiatt a nyomozók számolhatnak azzal, hogy vissza-vissza fog térni a holttestekhez, ha azt hiszi, hogy azokat még nem fedezték fel.

Igaza volt. Ridgway tíz áldozat esetében ismert el nekrofíliát. Később azzal magyarázta ezt, hogy szexuális kielégülésre volt szüksége, és egyszerűbb volt erre a holtakat használni, mint újabb áldozatot szedni, fizetni meg nem akart.

Ridgwayt Bundy tippje ellenére nem sikerült tetten érni, amikor visszatért a holttestekhez, de Bundy hozzájárulása a nyomozáshoz mégis hasznosnak bizonyult abból a szempontból, hogy fontos DNS-bizonyíték lett a helyszíneken talált ondóból. Bundy nem önzetlenül segített. Abban reménykedett, hogy elkerülheti a halálos ítélet végrehajtását. Végül nem kerülte el: 1989-ben villamosszékben kivégezték. A Riverman ezután még 12 évig szedte az áldozatokat.

Vannak még azonosítatlan áldozatok

A majdnem két évtizedig hiába remélt áttörést a DNS-technológia fejlődése hozta el: eljött az a nap, amikor sikerült kimutatni az egyezést.

Első körben négy gyilkosság ügyében vált biztossá, hogy Ridgway DNS-e volt a helyszínen.

A 2001. november 30-i letartóztatás után eltelt némi idő, mire hajlandónak mutatkozott a beismerésre, de akkor addig példa nélküli alkut kötött: ha nem végzik ki, cserébe feltárja az általa elkövetett bűncselekmények részleteit. Ridgwayt végül 48 nő megöléséért ítélték tényleges életfogytiglanra 2004-ben, és később, 2011-ben még egy 49. áldozat meggyilkolását rábizonyították. Amikor elítélték, még ő volt az a sorozatgyilkos az Egyesült Államok történetében, aki bizonyítottan a legtöbb halálos áldozatot szedte. (Azóta már nem ő az, Samuel Little váltotta.)

Az áldozatai semmit sem jelentettek a számára, az arcukra sem nagyon emlékezett. Nem is mindegyikükről tudott információt adni, így maradtak nyitott kérdések a Green River-i sorozatgyilkosságok aktájában. Az egyik nyitott kérdést épp idén sikerült megválaszolni: DNS segítségével most azonosították Ridgway legfiatalabb áldozatát, akinek a csontjai kerültek csak elő 1984-ben. Világos volt már akkor is, hogy gyerekről van szó. Az aktában évtizedekig csak Bones 10 néven szereplő áldozatról most kiderült, hogy 14 éves volt, Wendy Stephensnek hívták, coloradói otthonából szökött meg, amikor vesztére a gyilkos útjába került. A Bones 10 rejtélyének megoldódása után még mindig van két ismeretlen áldozat, akiknek az azonosításán az illetékes seriffhivatal tovább dolgozik.

Drága a biztonsága

A fegyházban megöregedett Ridgway körül többnyire csend van, de 2015-ben kirobbant egy botrány, amikor kiderült, hogy Washington államból átszállították egy szövetségi börtönbe Coloradóba. Májusban szállították át, de szeptemberben már vissza is kellett vinni, akkora volt a felháborodás, amelynek a hangadója a 49. áldozat testvére volt. Ahogy a Seattle Times cikksorozatban megírta: Ridgwayt Walla Walla fegyházában nem merték összeereszteni a többi rabbal, mert attól tartottak, hogy megtámadnák, ezért magánzárkában őrizték, és valahányszor azt elhagyta, külön őrt kellett mellé állítani.

A különleges elbánás költségeire hivatkozva akartak próbát tenni vele Coloradóban, abban bízva, hogy ott talán nem annyira közismert az arca, és vegyülhetne a többi rabbal. Az elhelyezés megváltoztatásának viszont volt egy olyan olvasata, hogy ezután Ridgwaynek jobb élete lenne, ami feldühítette azokat a gyászoló hozzátartozókat, akik közül sokan eleve nem értették, hogy miért nem ítélték halálra. A 49. áldozat nővére a 20 éves korában meggyilkolt húga sírjához hívott össze sajtótájékoztatót, hogy ott mondja el:

Ridgeway szívtelen pszichopata, aki nem érdemli meg, hogy lehetőségeket kapjon a coloradói intézetben.

A gyilkost Reichert nyomozó is olyannak írta le a New York Timesnak adott interjújában, mint aki a figyelmet és az irányítást, a hatalmat éhezi, senki iránt nem érez semmit, teljesen hiányzik belőle a megbánás. Pont olyan, mint Bundy.

Ridgway egyébként a maga részéről azt mondta: egészen kis gyerekkorától nem volt meg benne a képesség arra, hogy törődjön másokkal. A Washington Post-portréban szerepel: amikor viszont azt kérték tőle, pontozza magát egy 1-től 5-ig terjedő skálán, ahol az 5-ös a legromlottabb gonosz, csak 3-ast adott magának azzal az érveléssel, hogy igaz ugyan, hogy ölt, de legalább gyorsan végzett az áldozataival, nem szenvedtek sokáig.