Fél nap után lemondott, mégis Magdalena Andersson lehet Svédország következő miniszterelnöke

2021. november 25. – 16:01

Másolás

Vágólapra másolva

Szerdán fél napot sem volt hivatalban Svédország első miniszterelnöknője, Magdalena Andersson, aki az instabil kormánykoalíció összeomlása miatt még aznap lemondott. Ugyanakkor Anderssonból még így is lehet a következő svéd miniszterelnök, mivel a parlament házelnöke, Andreas Norlén megint őt fogja jelölni a kormányfői posztra – írja a The Local svéd portál.

A gyakorlatilag még fel sem állt svéd kormánykoalíció azután esett szét szerdán, hogy a kisebbik koalícióstárs Zöld Párt bejelentette, kiszállnak a kormányzásból, mert kiderült, hogy nem megy át a parlamenten a kormány költségvetési terve. Erről ebben a cikkben írtunk bővebben.

Az Aftonbladett beszámolója szerint Andreas Norlén, a Riksdag házelnöke csütörtökön sajtótájékoztatott tartott, miután beszélt a parlamenti pártok vezetőivel a kialakult helyzetről. „A tegnapi zűrzavar elkerülhető lett volna, ha kaptam volna egy üzenetet a Zöld Párttól, hogy kilépnek a koalícióból. Akkor nem jelöltem volna Magdalena Anderssont miniszterelnöknek” – mondta Norlén, majd kijelentette, hogy ettől függetlenül ismét a Szociáldemokrata Párt elnökét, Anderssont jelöli a posztra. A svéd törvények szerint legkorábban hétfőn, legkésőbb szerdán tarthatnak újra miniszterelnöki szavazást a parlamentben. Ha a képviselők többsége elfogadja, akkor ismét kormányalakítással próbálkozhat.

Magdalena Andersson, a Szociáldemokrata Párt elnöke – Fotó: ERIK SIMANDER / TT NEWS AGENCY / AFP
Magdalena Andersson, a Szociáldemokrata Párt elnöke – Fotó: ERIK SIMANDER / TT NEWS AGENCY / AFP

Svédországban november elején mondott le hét év kormányzás után Stefan Löfven miniszterelnök, de már júliusban is elvesztett egy bizalmatlansági indítványt, amit a radikáljobbos Svéd Demokraták indítottak ellene. Választások csak jövőre lesznek elvileg, a szociáldemokrata–zöld kormánykoalíció pedig úgy tudott egyáltalán felállni, hogy azt kívülről támogatta egy kommunista szimpátiájú radikálbalos párt – vagyis a jobb- és baloldali radikális erők is egyre meghatározóbb helyzetbe kerülnek a kormányváltás sújtotta svédeknél.

A költségvetést azonban csak a jobboldali ellenzék részleges támogatásával tudták volna átvinni, ők pedig erős feltételeket támasztotta: egyebek mellett a benzinadó csökkentését, másrészt migrációellenes hangsúllyal az utcai bandák elleni hatósági költségvetés növelését kérték. Ebbe a zöldek nem mentek bele, így a koalíció felbomlott. Andersson vezetésével a Szociáldemokrata Párt most valószínűleg kisebbségi, kizárólag szociáldemokrata miniszterekből álló kormány alakításával fog próbálkozni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!