Állami támogatást kaphatnak azok a lengyel nők, akik Hollandiába utaznak abortuszért

2021. november 25. – 17:16

Másolás

Vágólapra másolva

Állami támogatással kérhetnek abortuszt lengyel nők Hollandiában – írja a Notes from Poland. A holland törvényhozás 150 tagjából 111 szavazott szerdán a törvény mellett, ami lehetővé teszi, hogy a lengyel nők is részesülhessenek abból a kormányzati keretből, amit eredetileg azért állított fel az állam, hogy fejlődő országok veszélyeztetett csoportokba tartozó állampolgárait támogassa.

Azt még nem tudni, hogy mekkora a támogatás mértéke, így lehet, hogy nem a teljes költséget állja a holland állam. Ez a következő két-három hétben derül majd ki.

Ennek azért látták szükségét, mert egy éve a lengyel alkotmánybíróság elfogadta Európa legszigorúbb abortusztörvényét, ami szinte teljesen ellehetetleníti, hogy a nők törvényes úton jussanak abortuszhoz – még akkor is, ha az egészségügyi körülmények arra utalnak, hogy a magzat nagy valószínűséggel súlyos és visszafordíthatatlan mértékben károsodott, illetve az életét veszélyeztető, gyógyíthatatlan betegségben szenved.

A holland törvény benyújtói azt mondták, hogy amiatt is fontos a döntés, hogy szeptemberben egy 30 éves lengyel nő szeptikus sokkban halt meg, mert orvosai az abortusztilalom miatt nem végezték el rajta az esetében életmentő abortuszt. A belga kormány már szeptemberben bevezetett egy hasonló támogatási rendszert.

Hollandiában a 22. hétig lehet abortuszt végrehajtani, vagy orvosilga indokolt esetben a 24.-ig. A helyi lakosok számára a beavatkozás ingyenes, de a külföldről érkezőknek 480-530 euróba is kerülhet egy terhesség megszakítása. Ennek a tehernek egy részét vagy egészét akarja átvállalni az állam.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!