Letartóztatták a norvég köztévé munkatársait Katarban, mert riportot készítettek a vendégmunkások nyomoráról

2021. november 24. – 14:19

Másolás

Vágólapra másolva

Őrizetbe vették a norvég köztévé (NRK) két munkatársát Katarban, akik az országban dolgozó vendégmunkások helyzetéről készítettek riportot, írja az AP hírügynökség. Ahogy arról beszámoltunk, a jövőre foci-vb-t rendező arab országban rabszolgaként kezelik a főleg Délkelet-Ázsiából és Afrikából érkező bevándorlókat, akik közül eddig 37-en haltak meg a stadionépítések következtében.

Az NRK munkatársai egy vendégmunkásokat szállásoló táborban forgattak az ott élőkről, azonban amint ezt megtudták a katari hatóságok, letartóztatták őket, elvették az eszközeiket, és több mint 30 órán keresztül tartották őket fogva. Halvor Ekeland sportújságíró és Lokman Ghorbani fotóriporter végül szerda reggel érkeztek vissza Norvégiába, a felszerelésük nélkül.

„Elég jó érzés visszatérni a norvég földre. Kihívást jelentett nekünk az elmúlt néhány nap, de tudtuk, hogy sokan dolgoznak értünk, és ez jó érzés. 32 órán át tartottak fogva minket”

– mondta Ekeland szerda reggel az oslói repülőtéren.

Középen az NRK sportosztályának vezetője köszönti az Oslóba visszaérkezett Lokman Ghorbanit és Halvor Ekelandot szerda reggel – Fotó: Håkon Mosvold Larsen / NTB / AFP
Középen az NRK sportosztályának vezetője köszönti az Oslóba visszaérkezett Lokman Ghorbanit és Halvor Ekelandot szerda reggel – Fotó: Håkon Mosvold Larsen / NTB / AFP

Gahr Stoere norvég miniszterelnök „elfogadhatatlannak” nevezte az esetet, de örül annak, hogy elengedték az NRK munkatársait: „Létfontosságú egy működő demokráciában a szabad sajtó. Ez is jól mutatja az idei Nobel-békedíjjal jutalmazott újságírók fontosságát.” Hasonlóan kritikusan fogalmazott a katari esetről a norvég újságírószövetség és a futballszövetség is.

Az eset miatt beidézték az oslói külügyminisztériumba a katari nagykövetet is. Az arab ország kormánya szerint viszont mindenben jogszerűen jártak el: közleményükben azt írták, a hatóságok azután tartóztatták le a két újságírót, miután egy magánterületre (azaz a vendégmunkások táborába) engedély nélkül jutottak be, és úgy forgattak ott, hogy nem kaptak ehhez engedélyt a katari szervektől. Igaz, azt hozzátették, hogy a stáb előzetesen kért is engedélyt a hatóságoktól, arról viszont a katariak nem írtak, hogy ezt meg is adták volna nekik.

„Mint szinte minden országban, úgy Katarban is törvénysértő a birtokháborítás, amivel a stáb tagjai teljesen tisztában voltak a területre való belépés idején. A birtokháborítás idején forgatott anyagokat a katari törvényekkel összhangban törölték a hatóságok”

– írta a dohai kormány közleménye.

A jövőre megrendezésre kerülő katari futball-világbajnokság körülményeiről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!