Egy gyerek a wisconsini autós ámokfutó hatodik áldozata

2021. november 24. – 05:59

Másolás

Vágólapra másolva

Egy nyolcéves fiú a hatodik halálos áldozata a vasárnapi wisconsini ámokfutásnak, amelyben egy férfi szándékosan belehajtott a tömegbe egy ünnepi felvonuláson – írta a BBC. Több mint hatvanan megsérültek, köztük 18 gyermek. Több sérült állapota válságos. A szerdára meghalt fiú koponyaműtétre szorult, de orvosai szerint csoda kellett volna a felépüléséhez. A fiún kívül öt nő vesztette életét.

Darrell Brooks a bíróságon – fotó GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP
Darrell Brooks a bíróságon – fotó GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

A Milwaukee elővárosában, Waukeshában történt támadásban az ügyészség szerint az elkövető cikcakkban haladt, hogy minél több embert elüthessen a felvonuláson.

„Ehhez hasonlót sem láttam hosszú pályafutásom alatt” – mondta az ügyről Kevin Costello bíró. Az elkövetőre ötmillió dolláros óvadékot szabtak ki.

A támadó a 39 éves Darrell Brooks volt, akit 15 éves kora óta tíz alkalommal ítéltek el különböző bűncselekményekért. Alig két nappal korábban ezerdolláros óvadék ellenében szabadult, miután saját gyermeke anyjára támadt. A hatóságok most felülvizsgálják, hogy az akkori óvadék nem volt-e elfogadhatatlanul alacsony összegű – különösen annak ismeretében, hogy ekkor már óvadék ellenében volt szabadlábon egy másik ügyben is, amelyben egy családi vita közben elsütött fegyver miatt jártak el ellene.

A férfi ezúttal is egy incidens helyszínéről menekült, szándékosan figyelmen kívül hagyva a rendőrök figyelmeztetését, hogy hagyja el a felvonulás miatt lezárt utat, ahová egy kisebb kordont áttörve hajtott be. Ezután egy rendőr háromszor is az autóra lőtt, ám nem tudta megállítani. Az előzetes hírekkel ellentétben nem találták el a golyók.

A helyszínről elmenekülve, húsz perccel később a férfi még segítséget kért a 72 ezres előváros egyik házánál, hogy használhassa a telefont. A házigazda beengedte őt, szendvicset is készített neki, és egy kabáttal is kisegítette, nem tudva arról, mi történt nem sokkal korábban. Mikor már egyre terhesebb volt a férfi jelenléte, a házigazda kérte, hogy távozzon. A rendőrség nem sokkal ezután jelent meg a helyszínen, és fogta el az elkövetőt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!