Autó hajtott egy ünnepi felvonulásba Wisconsinban, öten meghaltak, több mint negyvenen megsérültek

2021. november 22. – 05:37

Másolás

Vágólapra másolva

Autó hajtott egy karácsonyi felvonulás résztvevői közé vasárnap az Egyesült Államokban, a Wisconsin állambeli Waukesha városában, írja az MTI a helyi polgármester és a rendőrség jelentése nyomán.

Dan Thompson helyi rendőrfőnök első tájékoztatásában jelezte, hogy voltak halálos áldozatok is, bár azt nem pontosította, hányan haltak meg. A SkyNews később öt halottról és legalább 40 sérültről írt. A haláleseteket helyi idő szerint késő este végül közleményben erősítette meg a rendőrség. A gyanúsítottat elfogták és őrizetbe vették.

A súlyos incidens helyi idő szerint nem sokkal délután öt óra előtt történt a Milwaukeetól 32 kilométerre nyugatra található Waukeshában. A rendőrfőnök hangsúlyozta, hogy egyelőre nem lehet tudni, hogy az incidens terrorcselekménynek minősül-e. A történtek hátterét egyelőre nem ismerik, így az a kérdés sem tisztázott, hogy az autót szándékosan vezették-e a tömegbe.

A tűzoltóság arról számolt be, hogy 11 felnőttet és 12 gyereket kellett kórházba szállítani. De a gázolásban megsérültek, majd kórházba kerültek száma változhat, mivel sokan saját maguk, a mentők segítsége nélkül jutottak el a legközelebbi kórházba.

Shawn Reilly polgármester a WITI hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, hogy tudomása szerint már elhárult a veszély. A helyi rendőrség megerősítette, hogy rendőrségi művelet van folyamatban, és felszólította a lakosokat, hogy kerüljék el a belvárost.

Fotó: Jim Vondruska/Getty Images/AFP
Fotó: Jim Vondruska/Getty Images/AFP

A CBS amerikai hírtelevízió regionális adója, a Channel 58 szemtanúkra hivatkozva közölte, hogy lövések is eldördültek. A közösségi médiában megjelent felvételek szerint egy piros színű utcai terepjáró hajtott hátulról a felvonulóknak. Egy másik videón az látható, hogy a rendőrök tüzet nyitottak az útakadályon áttörő járműre.

„Ahogy az épületek között sétáltunk, (...) láttuk az utcai terepjárót áthajtani padlógázzal a felvonulás útvonalán. Aztán hangos csattanást hallottunk, és az elütött emberek fülsiketítő sírását és sikolyát”

– mondta Angelito Tenorio, a közeli West Allis egyik városi tanácstagja. Megerősítette, hogy az elgázoltak között gyerekek is voltak. A Twitteren több felvételen is látható volt, hogy a rendőrség és a mentők nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!