Joe Biden a 2024-es elnökválasztáson is indulna

2021. november 23. – 06:29

Joe Biden a 2024-es elnökválasztáson is indulna
Joe Biden, egy kislány és a high five – Fotó: Leah Millis/Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Joe Biden amerikai elnök 2024-ben is indulni akar az elnökválasztáson, erősítette meg Jen Psaki fehér házi szóvivő.

A 79 éves Biden népszerűsége az utóbbi hónapokban jelentősen megcsappant, ami a Demokrata Pártban kérdéseket vetett fel azzal kapcsolatban, hogy törekedni fog-e egy második mandátum megszerzésére, vagy sem, írja az MTI.

„Igen fog. Ez a szándéka”

– jelentette ki Psaki, aki az amerikai elnök repülőgépén, az Air Force One fedélzetén az észak-kaliforniai Fort Braggbe tartott egy hálaadás napi ünnepségre.

A demokratákat felrázta a virginiai kormányzóválasztási vereség és az, hogy New Jersey államban szoros versenyben nyert a hivatalban lévő jelölt, a demokrata Philip Murphy.

Kérdések merültek fel azzal kapcsolatban is, hogy mennyire elfogadható jelölt lenne Kamala Harris jelenlegi alelnök, ha Biden mégsem indulna 2024-ben újraválasztásáért. Az USA TODAY/Suffolk Egyetem nemrég elvégzett felmérése szerint Harris 28 százalékos támogatottsággal rendelkezik.

Joe Biden a múlt héten rövid időre – egy óra huszonöt percre – a rajta altatásban végzett béltükrözés idejére átruházta jogköreit Kamala Harris alelnökre. Így az amerikai történelemben első alkalommal fordult elő, hogy nő látta el rövid ideig az Egyesült Államok elnökének teendőit.

Biden az amerikai gazdaság átformálásának ígéretével jutott hatalomra: egyebek mellett a szociális védőháló erősítését, az egészségbiztosítási költségek lenyomását, az ipari versenyképesség növelését, a klímaváltozás elleni harc komolyan vételét és az amerikai infrastruktúra rendbetételét ígérte. A kongresszus alsóháza nemrég nagy nehezen elfogadta az elnök infrastrukturális beruházási csomagját.

Biden pedig vélhetően abban reménykedik, hogy a csomaggal javíthat majd megtépázott népszerűségén, és a Demokrata Párt renoméja is javul majd, amelyre a november eleji, gyenge kormányzóválasztási eredmények után szüksége is van a pártnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!