Perelné az államot a szlovák vakcinalottó nyereményéről az élő közvetítés késése miatt lecsúszó nő

2021. november 16. – 11:28

Másolás

Vágólapra másolva

Még augusztusban indították útjára Szlovákiában azt a lottójátékot, amivel az oltási hajlandóságot szeretnék növelni az országban. A koronavírus ellen már teljesen beoltott állampolgárok rohamszerűen regisztráltak, az első nap Szlovákia lakosságának 3 százaléka jelentkezett a sorsolásra és a közvetítői bónuszra.

Az első számhúzás augusztus 15-én volt, az első alkalommal a főnyeremény ötször 100 ezer euró lett volna. Azonban ebből 400 ezer megmaradt. A szabályok szerint a nyertesnek 20 másodperce van, hogy felvegye a telefont, és bediktálja a tévé képernyőjére kiírt kódot.

Ezt az első sorsolási napon csak az első nyertes tudta megtenni. A második kisorsolt az utolsó pillanatban vette fel a telefont, feltehetően megijedt a műsorvezetők izgatott kiáltozásától és lerakta a kagylót, a harmadik nyertes fel sem vette a telefont. A negyedik kiválasztott felvette, de nem volt a tévé előtt, így ő már 300 ezer eurót bukott a halmozódó nyereményből. Ezekről az esetekről itt írtunk részletesebben.

Az est utolsó játékosa pedig az eperjesi Zuzana volt, aki már 400 000 eurót szerezhetett volna. Azonnal fel is vette a telefont, azonban a 20 másodperc alatt nem tudta bemondani a jelszót, mert számítógépen nézte az adást, ahol késett a műsor

Na, ő az, aki egy ügyvéd segítségével most pert tervez indítani az állam ellen, írja a Parameter.

A lap azt írja, az eset után maga Igor Matovič, szlovák pénzügyminiszter találkozott a nővel, és megígérte neki, hogy mindent megtesz azért, hogy segítsen a nőnek megkapni a nyereményt. Sőt, a miniszter előállt egy törvénymódosítással is, hogy megoldódjon a nő ügye, de az nem ment át a parlamenten. Legutóbb pedig maga a miniszter javasolta a nőnek egy rádióbeszélgetésben, hogy forduljon bírósághoz.

A nő ügyvédje a lap szerint azt mondja, nem kell törvénymódosítás ahhoz, hogy ügyfele megkapja azt a nyereményt.

A szlovák pénzügyminiszter egyébként lelkes híve volt a játéknak, és főként az ő erőfeszítéseinek köszönhető, hogy a parlament végül jóváhagyta az eredeti javaslatot. „Helyénvaló dolog az ingadozó embereket ösztönözni. Ráadásul a közfinanszírozás szempontjából is nagyon jó befektetés” – mondta Matovic, hozzátéve, hogy az effajta oltásra ösztönzés költsége töredékrészét teszi ki a súlyos Covid-esetek kórházi gyógyításához szükséges forrásoknak.

A friss rádióbeszélgetésben Zuzana ügyével kapcsolatban úgy fogalmazott:

„paradox módon drukkolok neki, hogy megnyerje a pert”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!