Lettország váratlanul hadgyakorlatot kezdett a Belarusszal közös határán

2021. november 15. – 06:49

Másolás

Vágólapra másolva

A múlt hét elején a helyzet jelentősen elmérgesedett az érintett államok határán, miután a belarusz oldalon menekültek ezrei vertek tábort.

Előre be nem jelentett hadgyakorlatot kezdett Lettország a hétvégén Belarusszal közös határszakaszának délkeleti részén, írja az MTI. Artis Pabriks lett védelmi miniszter a balti állam közszolgálati televíziójának nyilatkozva vasárnap ugyanis azt mondta, hogy a The Decisive Point (Döntő pillanat) fedőnevű manőveren nagyjából háromezer hivatásos katona és önkéntes vesz részt.

„Utasítást adtam hadgyakorlat végrehajtására a latgalei régióban, hogy belarusz kollégáink, ha egyáltalán lehet így nevezni őket, tudják, mindez nem véletlenszerűen történik”

– jelentette ki Pabriks. A tárcavezető egyben nem zárta ki az észak-atlanti szerződés 4. cikkelyének alkalmazását a migrációs válsággal összefüggésben, miszerint a megállapodásban részes felek tanácskozni fognak egymással, valahányszor egyikük területi épségét, politikai függetlenségét vagy biztonságát veszély fenyegeti.

A rigai védelmi tárca szóvivőjének közleménye szerint a december 12-ig tartó manőveren a különböző alakulatok és parancsnoki struktúrák közti nagyszabású együttműködést, illetve a logisztikai teendők összehangolását és a csapatmozgást fogják gyakorolni. Az illetékes a Leta lett hírügynökségnek elmondta, hogy a manőverről értesítették az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ), amelynek tagjai közt ott van Oroszország és Belarusz is.

Lengyelország, Litvánia és Lettország határaihoz hónapok óta illegális bevándorlók ezrei érkeznek Belarusz irányából. Augusztus 10. óta a lett határőrség 2273 illegális határátlépést hiúsított meg, és 414 embert vett őrizetbe. A rigai vezetés rendkívüli állapotot vezetett be augusztus 11-én a határtérségben, amit november 10-én 2022. február 10-i hatállyal meghosszabbítottak.

A múlt hét elején a helyzet jelentősen elmérgesedett az érintett államok határán, miután a belarusz oldalon menekültek ezrei vertek tábort, miközben a hőmérséklet a fagypont körüli értékre csökkent. Az utóbbi napokban ismételten megpróbáltak áttörni a határkerítésen, hogy illegálisan uniós területre juthassanak.

Az Európai Unió azzal vádolja Alekszandr Lukasenko belarusz elnököt, hogy a migránsok határra szállításával a rezsimje ellen elrendelt nyugati büntetőintézkedésekért akar visszavágni. Erre is hivatkozva a lengyel szejm pénteken megszavazta a lengyel–belarusz határon a keletről érkező migrációs nyomás miatt létesített akadály megerősítéséről szóló különleges törvényt. A lengyel–belarusz szakaszon mintegy 27 ezer határsértési kísérletet regisztráltak az év eleje óta, ezek többségét a határőrség meghiúsította. Az őrizetbe vett, majd őrzött lengyelországi központokban elhelyezett külföldiek száma körülbelül 1,7 ezer.

A Belarusszal határos térségben szeptembertől érvényben van a lengyel szejm által megszavazott rendkívüli állapot. Korábban Lettország és Litvánia is hasonló lépésre szánta el magát a belarusz határ felől érkező afgán, iraki és szíriai menedékkérők számának megugrása miatt. A két ország a lengyelekkel közösen állásfoglalást adott ki, tiltakozva az ellen, hogy Alekszandr Lukasenko belarusz elnök „kihasználja a menekülteket”.

A Belaruszt 27 éve vezető, a tavaly augusztusi, elcsalt választás óta az ellenzék és a tüntetők ellen keményen fellépő Lukasenko nem csinált titkot abból, hogy a még viszonylag kisszámú, de gyorsan növekedő menekülthullám azzal összefüggésben indult be, hogy Belarusz ellen nemzetközi szankciók léptek életbe az elcsalt választások, az ellenzéki politikusok, civilek bebörtönzése, külföldre kényszerítése miatt.

A történtekről ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!