Harry herceg előre figyelmeztette a Twitter vezetőjét, hogy puccsra készülhetnek a Capitoliumnál

2021. november 10. – 19:07

Másolás

Vágólapra másolva

Harry herceg előre figyelmeztette a Twitter vezérigazgatóját a Capitoliumnál kitört zavargásokra – mondta a brit trónörökös egy online panelbeszélgetésen Kaliforniában.

Az America Online cikke szerint Harry élesen bírálta a közösségimédia-vállalatokat, amelyek szerinte kudarcot vallottak a gyűlölet elleni fellépésben. A Twitter vezetőjét arról próbálta figyelmeztetni, hogy a platformot zavargások megszervezésére használják. A washingtoni események előtti napon emailben közölte aggodalmait Jack Dorsey vezérigazgatóval. Elküldte az üzenetet, amire azóta se érkezett válasz. A Twitter nem kívánta kommentálni Harry megjegyzéseit.

Harry a YouTube-ot sem kímélte, arról beszélt, a koronavírussal kapcsolatban sok félrevezető, fals információ is elérhető a felületen, olyanok is, amik sértik az oldal saját irányelveit. Ráadásul időnként ezek ajánlott tartalomként is megjelennek – mondta.

Harry és felesége, Meghan, részben arra hivatkozva hagytak fel uralkodói teendőikkel, és költöztek Észak-Amerikába, hogy nagyon sok rasszista megnyilvánulás zúdult rájuk például a közösségi médiából is.

A panelbeszélgetésen idézett egy jelentést, amely arra a következtetésre jutott, hogy a felesége, Meghan ellen irányuló gyűlöletbeszéd több mint 70 százaléka kevesebb mint 50 fiókra vezethető vissza.

A közösségi médiát már többször érte bírálat amiatt, hogy nem tesz eleget a félretájékoztatás és az erőszakra uszító tartalmak terjedésének megállítása érdekében. Egy másik techcégről, amelyről itt írtunk, újabb szivárogtató mondta el, mennyire nem érdekli a Facebookot az álhírek és a gyűlöletkeltés visszaszorítása. Egyrészt üzleti érdekből nem foglalkoznak ezzel, másrészt korábban nem akarták magukra haragítani Trumpot és szövetségeseit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!