Csúszik az Artemis-program, legkorábban 2025-ben szállhatnak Holdra az amerikai űrhajósok
2021. november 10. – 10:25
frissítve
Elhalasztják az amerikai űrhajósok a tervezett holdraszállást – jelentette be Bill Nelson, az amerikai űrkutatási hivatal NASA) igazgató egy keddi sajtótájékoztatón az MTI beszámolója szerint. Valószínűleg legkorábban 2025-ben léphet Holdra a következő amerikai űrhajós. Az eredeti tervek még Trump kormányzása alatt úgy szóltak, hogy 2024-ben érkezett volna először amerikai űrhajós a Holdra az Artemis-programmal.
A mostani bejelentés azonban nem meglepő, miután a NASA-t felügyelő hivatal (OIG) augusztusi jelentése már jelentős, akár húsz hónapos csúszásáról számolt be. Elsődlegesen a lassan készülő új űrruhákat okolták az Artemis-program harmadik küldetésének csúszásáért, a jelentésből azonban az is kiderült, hogy NASA lényegében a többi fronton sem áll jobban. Az induláshoz egy biztonságos új rakétára és egy le- és felszállóegységra is szükség van még, amivel a legénység holdra tud szállni.
A tervezett indulást a NASA igazgatója szerint a jogviták is hátráltatták, Bill Nelson szavai szerint majdnem hét hónapot vesztettek a pereskedéssel. Áprilisban Elon Musk űripari cége, a SpaceX kapott megbízást a NASA-tól az első kereskedelmi célú holdraszálló eszköz kifejlesztésére.
Április óta viszont a másik amerikai milliárdos, Jeff Bezos űrvállalkozása, a Blue Origin több fronton is támadta a döntést. Próbáltak fellebbezni a kormányzati döntéseket felülvizsgáló szerven keresztül, ami szintén sikertelen volt, majd megpróbáltak a SpaceX 2,9 milliárdos ára mellé licitálni: Bezos egy levélben azt írta Bill Nelsonnak, hogy hajlandóan akár 2 milliárdot is engedni az eredeti 5,9 milliárd dolláros árból, csak hadd építhessen landolóegységet. Mikor ez sem jött be, a Blue Origin beperelte a NASA-t. A szövetségi bíróság pénteken elutasította a keresetet, majd a NASA közölte, hogy a továbbiakban is a SpaceX-szel fog együttműködni.
Nelson ismertette az új tervet a sajtótájékoztatón. Eszerint az Orion kapszulát az új rakétával 2022 februárjában lövik ki .Az űrszonda első legénységi repülése pedig legkésőbb 2024 májusában indulna. A küldetés során az űrhajósok nagyobb távolságra repülnek, mint az emberek valaha.
Az első Artemis-leszállás most legkorábban 2025-ben várható, a NASA közlése szerint a küldetésben legalább egy nő és egy színes bőrű űrhajós is részt vesz.
Összesen négy űrhajóst szállít majd az Orion űrhajó Hold körüli pályára, ahonnan a SpaceX által készített leszálló egységgel két űrhajós érkezik majd az égitestre. Eddig csak az Egyesült Államok juttatott el embereket a Holdra, az Apollo-missziók keretében 12 amerikai űrhajós landolt az égitesten 1969 és 1972 között.
Mint korábbi cikkünkben írtuk, abból a szempontból nem szorítja az amerikaiakat a határidő, hogy a másik két űrnagyhatalom, Oroszország és Kína már egyből holdbázisban gondolkodik a Hold ügyében. A kínaiak márciusban jelentették be az ILRS (International Lunar Research Station, nemzetközi holdkutató állomás) tervét, ami a 2030-as évtized közepére valósulhat meg. Az előzetes tervek szerint a holdbázis először 2036-ban fogadhat személyzetet, ugyanakkor a célkitűzés mellé nem közöltek egyéb konkrétumokat, így nem tudni, mikor vágnának bele a hatalmas projektbe.