Megtalálták az Everest közelében eltűnt francia hegymászók holttestét

2021. november 8. – 11:42

Másolás

Vágólapra másolva

Megtalálták az október 26-án a Nepálban, az Everest közelében eltűnt három francia hegymászó holttestét – írja az MTI.

A hivatásos hegyimentők a Nepál délkeleti részén fekvő Luklába szállították a holttesteket a helyi rendőségi szóvivő szerint.

A francia hegymászószövetség (FFCAM) elitklubjába (GEAN) tartozó huszonéves férfiak – Louis Pachoud, Gabriel Miloche és Thomas Arfi – szeptember végén érkeztek Nepálba, hogy 5-6000 méteres hegycsúcsokat hódítsanak meg a Himalájában. Egy nyolcfős expedíció tagjai voltak, de a társaság két csoportra szakadva indult különböző csúcsok felé.

A franciák a Mount Everest mellett emelkedő, 6070 méter magas Mingbo Eiger csúcsra akartak feljutni. Utoljára a táborukból jelentkeztek műholdas telefonon október 26-án. A hatóságok szerint feltehetően felhagytak a tervükkel, és visszafelé indultak, amikor egy lavina utolérte őket.

Felkutatásukat a rossz időjárás hátráltatta. A mentőcsapat igyekezett rájuk találni, de félő volt, hogy a hó mélyen maga alá temette őket. A szerencsétlenül járt hegymászókat végül helyi túravezetők találták meg, s holttesteiket helikopterrel szállították el a térségből.

Nepál szeptemberben engedélyezte ismét a külföldről érkező, koronavírus-fertőzés ellen beoltott hegymászóknak, hogy az országba lépjenek.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!