Beismerte a mostohaapa, hogy meggyilkolta az aradi kislányt

2021. november 2. – 16:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A 23 éves férfi kihallgatásán azzal indokolta tettét, hogy a gyerek izgága volt, és idegesítette, hogy folyton játszani akart.

Mégis beismerte mostoha lánya meggyilkolását az aradi férfi – írja a maszol.ro. Arról már korábban beszámoltunk, hogy azonosították az aradi rendőrök azt a gyermeket, akinek a megcsonkított holttestére szombat este találtak rá Arad Buzsák nevű negyedében, egy temető mellett.

Hétfőn azonban a 23 éves férfi még azt állította, baleset történt: éppen fürdetni készült a gyerekeket, amikor a kislány megcsúszott, beütötte a fejét a kád szélébe, és meghalt. A férfi beismerte, hogy ő vitte a holttestet a mezőre, azt azonban tagadja, hogy ő gyújtotta volna fel.

A maszol.ro újabb cikke szerint azonban

a 23 éves férfi gyanúsítottkénti kihallgatásán azzal indokolta tettét, hogy a gyerek izgága volt, és idegesítette, hogy folyton játszani akart.

Beismerte tehát, hogy a kislányt a falhoz vágta, mert nem hagyta békén, miután azonban észrevette, hogy a gyereknek nincs pulzusa, megijedt, a gyermek testét berakta egy bőröndbe, taxit hívott és a városszéli temető mellé ment, ahol megpróbálta eltüntetni a holttestét, felgyújtva azt. Ezek után egy másik taxival hazament.

Ügyészségi források szerint a kisebbik, hároméves gyereket is magával vitte. A rendőrség Facebook-oldalán azt írta, nyugodtan aludt, amikor megjelentek nála. A nyomozóügyész szerint a férfi tudatmódosító szereket fogyaszthat.

Az ötéves kislány és hároméves öccse egyébként a mostohaapjuk felügyelete alatt volt, mert édesanyjuk a szülészeten éppen a harmadik testvérüket hozta a világra. Az asszonyt két gyermekével most egy gyermekvédelmi központba vitték.

Az igazságügyi orvostani vizsgálat szerint a kislány halálát a fejére mért ütések okozták – valószínűleg többször is a falhoz vagy a padlóhoz verték. A 4-5 év körüli kislány holttestére egy kutyát sétáltató helybeli bukkant rá. A holttestet megcsonkították – levágták a lábát –, és úgy akarták eltüntetni a gyilkosság nyomait, hogy leöntötték gyúlékony anyaggal, és megpróbálták felgyújtani – írta a Főtér.ro.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!