Mostohaapját gyanúsítják az aradi megcsonkított gyermek meggyilkolásával

2021. november 2. – 09:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Azonosították az aradi rendőrök azt a gyermeket, akinek a megcsonkított holttestére szombat este találtak rá Arad Buzsák nevű negyedében, egy temető mellett – írja a Főtér című erdélyi hírportál. A lap beszámolója szerint hétfőn este kihallgatták a kislány mostohaapját. A 23 éves férfi azt állítja, baleset történt: éppen fürdetni készült a gyerekeket, amikor a kislány megcsúszott, beütötte a fejét a kád szélébe, és meghalt.

A férfi beismerte, hogy ő vitte a holttestet a mezőre, azt azonban tagadja, hogy ő gyújtotta volna fel. A mostohaapát őrizetbe vették, a bíróság kedden dönt arról, hogy 30 napos vizsgálati fogságba helyezik-e. A beszámolók szerint az áldozatnak egy hároméves testvére is van, édesanyja pedig nemrég adott életet legújabb gyermekének, őket egy gyermekvédelmi központba vitték az eset után.

Az ügyészség most már családon belüli erőszak ügyében is nyomoz. A hatóságok szerint a gyerek halála 24 vagy 48 órával a holttest megtalálása előtt következett be.

Az igazságügyi orvostani vizsgálat szerint a kislány halálát a fejére mért ütések okozták – valószínűleg többször is a falhoz vagy a padlóhoz verték. A 4-5 év körüli kislány holttestére egy kutyát sétáltató helybeli bukkant rá. A holttestet megcsonkították – levágták a lábát –, és úgy akarták eltüntetni a gyilkosság nyomait, hogy leöntötték gyúlékony anyaggal, és megpróbálták felgyújtani – írja a Főtér.ro.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!