Elfogadták a 15 százalékos globális minimumadót a G20-csúcson

2021. október 30. – 19:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

G20-országcsoport vezetői támogatják a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek (OECD) a 15 százalékos globális minimumadóra vonatkozó megállapodását – írja az MTI.

A döntés szombaton a tagállamok vezetői római csúcstalálkozóján született, a javaslatot hivatalosan vasárnap fogadják el. Október elején Magyarország is bejelentette, hogy támogatni fogja a megállapodást, bár korábban nem értett vele egyet a kormány.

A G20 vezetői ezután felszólítják mindazokat az országokat és joghatóságokat, amelyek együttműködnek az OECD 15 pontból álló, adóalap-erózió és nyereségátcsoportosítás (röviden BEPS) elleni akciótervének végrehajtásában, hogy mielőbb dolgozzák ki a modell szabályait és a többoldalú eszközöket, ahogyan az a részletes végrehajtási tervben szerepel, hogy az új szabályozás globális szinten 2023-ban életbe léphessen.

Az OECD 2019-ben kezdte kidolgozni a globális minimumadó-szabályozás keretrendszerét. Hogy mi az a globális minimumadó, arról ebben a cikkben olvashat. A globális minimumadó lényege, hogy a jövőben egységesen, 15 százalékos társasági adót alkalmaznának a kormányok a multinacionális vállalatokra, köztük az olyan óriáscégekre, mint a Google, az Amazon, a Facebook, a Microsoft és az Apple, megnehezítve számukra az adóelkerülést, amelyet úgy értek el, hogy alacsony adózású országokban hoztak létre irodákat.

Ha egy multinacionális vállalat leányvállalatának adókötelezettsége az adott országban nem éri el a minimálisan meghatározott szintet, akkor a különbözetet az anyavállalatnak a saját országában kell megfizetnie.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!