Elkezdődött Matteo Salvini pere a hetekig feltartóztatott, bevándorlókkal teli hajó miatt

2021. október 23. – 15:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megkezdődött szombaton a szicíliai Palermóban Matteo Salvini pere, amelyben az olasz jobboldal vezetőjét, Orbán Viktor szövetségesét, volt olasz belügyminisztert azért vonják felelősségre, mert 2019 nyarán csaknem három hétig nem engedélyezte egy spanyol hajón Szicíliához érkezett illegális bevándorlók partraszállását. Az ügyészség kötelességmulasztással és emberrablással vádolja Salvinit, írja az MTI.

Matteo Salvini 2018-2019-ben volt Olaszország belügyminisztere az Öt Csillag Mozgalom és a jobboldali Északi Liga kormánykoalíciója idején. Miniszterként keményen fellépett az olasz partokhoz érkező, migránsokat szállító hajókkal szemben, több alkalommal megakadályozta a hajók kikötését, és követelte az Európai Uniótól, hogy enyhítsen az illegális bevándorlás kezelésével járó Olaszországra nehezedő terheken.

A perben érintett Open Arms spanyol civil szervezet hajója csaknem három hétig vesztegelt a szicíliai partoknál, a fedélzetén 147 emberrel, akiket Líbia közelében vettek fel. Több bevándorló a vízbe vetette magát kétségbeesésében, miközben a kapitány kérvényezte, hogy a hajó befuthasson egy biztonságos közeli kikötőbe. A várakozás ideje alatt több embert humanitárius vagy egészségügyi okokból partra vittek, és végül Lampedusán engedték partra szállni a még a hajón maradt 83 migránst.

Oscar Camps, az Open Arms vezetője azt mondta: igazságszolgáltatást várnak azért a felesleges szenvedésért, amelyet a hajón lévő embereknek át kellett élni abban a 20 napban.

A tárgyaláson tanúként fogják meghallgatni Richard Gere amerikai színészt is, aki a hajó veszteglése idején felhívást intézett a kikötésük engedélyezésére. Beidézik továbbá Giuseppe Conte volt kormányfőt, Luciana Lamorgese belügyminisztert, Luigi Di Maio külügyminisztert és Joseph Muscat volt máltai miniszterelnököt is – erről szombaton döntött a bíróság. Az első tárgyalási napon nagyrészt eljárásügyi részleteket tisztáztak, és a pert december 17-én folytatják. A bíróság akár 15 éves börtönbüntetést is kiszabhat Salvinire, ha bűnösnek találják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!