Von der Leyen: Csak az Európai Bíróság döntése után aktiválják a jogállamisági mechanizmust

2021. október 22. – 19:17

Másolás

Vágólapra másolva

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke megerősítette, hogy nem fognak egyelőre intézkedéseket hozni a Magyarországot és Lengyelországot érintő jogállamisági mechanizmus kérdésében, amíg az EU legfelsőbb bírósága nem hagyja jóvá a döntést.

Az Európai Unió Bírósága gyorsított eljárással tárgyalja az ügyet, de még így is 4-6 hónapba telhet, mire ítélet születik. Míg ez nem történik meg, addig az EB egyelőre nem alkalmazza a mechanizmust, ami arról szól, hogy ha a bizottság úgy látja, hogy egy tagállamban meggyengült a jogállamiság, akkor befagyaszthatja az országnak járó kifizetéseket.

Von der Leyen igazságügyi biztosa, Didier Reynders korábban azt mondta, hogy a rendelettel kapcsolatos leveleket a következő „napokban vagy hetekben” kiküldhetik az érintett országoknak, ami sokakban azt a feltételezést váltotta ki, hogy az uniós végrehajtó hatalom készen áll a mechanizmus aktiválására.

A mostani csúcstalálkozót követően újságírók nyomására Von der Leyen egyértelművé tette, hogy az esetlegesen kiküldendő levelek nem a rendelet által első lépésként megkövetelt értesítő levelek lesznek.

„A rendelet előtt nem lesznek intézkedések, de természetesen küldhetünk leveleket, kérhetünk információkat vagy kérdéseket, amelyeket fel kell tenni”

– mondta Von der Leyen.

Korábban Angela Merkel német kancellár is azt mondta, az Európai Bizottságnak (EB) először tárgyalnia kell Magyarországgal és Lengyelországgal, mielőtt a jogállamiság hiánya miatt forrásokat vonna meg a két országtól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!