Biden: Az Egyesült Államok megvédené Tajvant egy esetleges kínai támadással szemben

2021. október 22. – 12:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államok nem kíván konfliktust Kínával, de a kínai vezetésnek meg kell értenie, hogy „nem fogunk meghátrálni, vagy megváltoztatni álláspontjainkat”. Erről beszélt Joe Biden a CNN műsorában csütörtök este. Az amerikai elnök kijelentette, hogy az Egyesült Államok megvédené Tajvant egy esetleges kínai támadással szemben, mert az amerikai kormánynak kötelessége lenne így cselekedni.

Sajtóbeszámolók szerint ez azért is volt figyelemre méltó, mert Washington mindeddig tudatosan nyitva hagyta az esetleges katonai segítségnyújtás kérdését.

Az amerikai elnök arról is beszélt az MTI szemléje szerint, hogy az embereknek nem kell aggódniuk az Egyesült Államok katonai ereje miatt, mert Kína, Oroszország és a világ többi része is tisztában van az amerikai erőfölénnyel. „Ami miatt aggódni kell az, hogy olyan tevékenységekre szánják-e magukat, amelyek súlyos hibák elkövetésére alkalmas helyzetbe hozhatják őket” – fogalmazott Biden.

Tajvan határozottan megvédi magát, ha támadás éri – reagált Biden kijelentésére pénteken Xavier Chang tajvani elnöki szóvivő. Mint fogalmazott, Tajvan álláspontja változatlan, nem engednek semmilyen nyomásgyakorlásnak, és

nem fognak meggondolatlanul előrenyomulni az amerikai támogatás tudatában sem.

Az elmúlt időszakban Tajvan és Kína között komoly feszültség van abból, hogy kínai harci repülőgépek többször is megsértették a tajvani légteret. A nemzetközi sajtóban megjelent összesítés szerint október elseje óta több mint 150 kínai repülőgép repült be a légtérbe.

Tajvant a pekingi vezetés Kína szakadár tartományának tekinti. Viszonyuk többéves közeledés után 2016-ban ismét fagyossá vált, miután a függetlenségpárti Caj Ing-ven lett a tajvani elnök, aki a status quo fenntartása és a sziget önvédelmi képességeinek erősítése mellett kötelezte el magát.

Peking politikai eszközeinek kijátszása mellett nyomásgyakorlásként gyakran tart a sziget körül hadgyakorlatokat, illetve nem zárta ki szükség esetén az erővel való egyesítés lehetőségét sem. Az Egyesült Államok ugyan hivatalos diplomáciai kapcsolatot nem tart fenn Tajvannal, de a sziget legnagyobb fegyverszállítója, és rendszeresen küld hadihajókat a Tajvani-szorosba a szabad hajózás elvének demonstrálására.

Kína és Tajvan konfliktusáról ebben a cikkben írtunk nemrég részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!