Putyin börtönbe zárt kihívójának adta a Szaharov-díjat idén az Európai Parlament

2021. október 20. – 15:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Parlament képviselői a gondolat szabadságáért járó Szaharov-díjat 2021-ben Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikusnak és korrupcióellenes aktivistának ítélték oda, áll az Európai Parlament közleményében.

Heidi Hautala, az Európai Parlament alelnöke a strasbourgi plenáris ülésteremben szerda délben jelentette be a Szaharov-díj idei kitüntetettjének nevét, a Parlament a képviselőcsoportok elnökeiből álló Elnökök Értekezlete hozta meg a döntést.

A Parlament elnöke, David Sassoli a döntésről azt mondta:

„Az Európai Parlament idén Alekszej Navalnijt tünteti ki a Szaharov-díjjal. Navalnij régóta küzd Vlagyimir Putyin korrupt rezsimje ellen, a közösségi médiában és politikai kampányaival segít leleplezni a visszaéléseket és Oroszország-szerte milliókat mozgat meg. Ezért aztán megmérgezték és börtönbe zárták. A Szaharov-díj odaítélésével elismerjük Alekszej Navalnij hatalmas személyes bátorságát és megismételjük: az Európai Parlament az azonnali szabadon bocsátását követeli.”

A díjra egyébként a Fidesz volt EP-frakciója, az Európai Néppárt, illetve a Momentum liberális frakciója, a Renew jelölte.

Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus, korrupcióellenes aktivista és Vlagyimir Putyin orosz elnök legfontosabb ellenfele. Navalnij a Putyin- és kormányellenes tüntetések szervezésével, kormányfő-jelöltségével és korrupcióellenes reformok követelésével tett szert nemzetközi hírnévre.

Jelenleg három és fél éves börtönbüntetését tölti, ebből még több mint két éve van hátra. Az úgynevezett Yves Rocher-ügyben gazdasági bűncselekmény miatt kiszabott, de felfüggesztett szabadságvesztését azért kell leülnie, mert a FSZIN (orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat) szerint sorozatosan megsértette a feltételes szabadlábra helyezés előírásait, amikor egy feltehetően idegméreggel elkövetett támadást követően Németországban lábadozott. Az ítéletet a nemzetközi közösség széles körben politikailag motiváltnak nevezte és elítélte. Hazatérése után vették őrizetbe.

A szigorúan őrzött börtönben Navalnij az orvosi ellátás hiánya miatt 2021 márciusában éhségsztrájkba kezdett. 2021 júniusában egy orosz bíróság betiltotta regionális irodáinak és a korrupcióelleni alapítványának működését, amelyeket szélsőségesnek és az orosz hatóságok számára nemkívánatosnak bélyegzett.

Vlagyimir Putyin azt nyilatkozta a nyáron: nem lehet garantálni, hogy Navalnij élve kikerül a börtönből.

Október közepén szökésre hajlamosból szélsőséges és terrorista ideológiát valló személlyé minősítették át, új minősítése nem kívánja meg a folyamatos ellenőrzést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!