A CDU elnöke szerint ő felelős a pártja vereségéért

2021. október 16. – 15:39

Másolás

Vágólapra másolva

Armin Laschet pártelnök kijelentette, hogy egyedül őt terheli felelősség azért, hogy a konzervatív Kereszténydemokrata Unió (CDU) több mint hét évtizedes fennállása leggyengébb eredményét érte el a szeptember végi németországi parlamenti választásokon – írja az MTI.

„Egyedül enyém a felelősség a választási kampányért, senki másé”

– fogalmazott a CDU elnöke, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány kormányfője a párt ifjúsági szervezetének kongresszusán szombaton Münsterben.

A CDU/CSU pártunió – Angela Merkel távozó kancellár pártja – a szavazatok 24 százalékát szerezte meg a szeptember 26-i német parlamenti választásokon. Armin Laschet ugyanakkor hangsúlyozta, hogy hiányzott az egység a CDU kampánya mögül. A választásokon győztes szociáldemokraták megmutatták, hogyan kell egységet mutatni a kampányban, a belső ellentétek dacára is – mondta pártelnök.

„Egykor ez volt a CDU erőssége is, és a jövőben ismét ennek (az egységnek) kell a párt erősségévé válnia”f

– fűzte hozzá.

Armin Laschetet áprilisban választották meg az uniópártok miniszterelnök-jelöltjének, miután hosszú csatározást folytatott nála népszerűbb vetélytársával, Markus Söderrel, a bajor CSU elnökével. Söder nem ment el az ifjúsági szervezet mostani kongresszusára. Megfigyelők szerint Söder támogatói nem sorakoztak föl egységesen Laschet mögött a választási kampányban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!