Megint földrengés volt Horvátországban, főleg Dalmáciában lehetett érezni
2021. október 7. – 08:46
frissítve
Földrengés rázta meg szerda este Horvátország déli részét, a földközi-tengeri szeizmológiai intézet (EMSC) szerinti 5,1-es erősségű földmozgás epicentruma Splittől negyven kilométerre északkeletre volt, írja az MTI. A horvát szeizmológiai intézet 4,6-ot mért az Index.hr szerint.
Egyelőre csak kisebb károkról, megrepedt falakról, hulló vakolatról érkeztek jelentések, de a hatóságokat és a mentőszolgálatot készültségbe helyezték.
Decemberben Horvátország középső részét, beleértve a fővárost, Zágrábot két földrengés is megrázta, az egyik 6,4-es erősségű volt. A földrengésnek halálos áldozatai is voltak, a horvát kormány pedig több zónát katasztrófa sújtotta területté nyilvánított. A maradandó felszínváltozásokról térkép is készült.
Itthon mennyire vagyunk biztonságban? A mai Magyarország területén a Balaton keleti partja és Komárom között, Budapest déli és keleti előterében és Kecskemét környékén gyakoribb a földrengés, azonban térségünk igazán veszélyeztetett régiói Horvátország és Szlovénia (a keddi rengés után ez nem meglepő), a Kárpát-kanyar, tehát a Székelyföld déli része és a Román-alföld és Moldva kapcsolódó régiói, illetve az Alpoktól Északnyugat-Szlovákiáig húzódó sáv.