Ideiglenesen lezárult Koszovó és Szerbia rendszámháborúja

2021. szeptember 30. – 16:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön megállapodott Szerbia és Koszovó, hogyan oldhatnák fel a rendszámtáblák miatti konfliktust, megállapodtak egy olyan fenntartható megoldás kialakításáról, amely lehetővé teszi a szabad mozgást, közölte az Európai Unió Külügyi Szolgálata (EEAS) az MTI-vel.

Kedden rendeltek el harci készültséget Szerbia Koszovóval határos részén a rendszámtáblák körül kialakult konfliktus miatt. Koszovó ugyanis szeptember közepétől nem enged be szerb rendszámú autókat az országba, a határon azokat ideiglenes koszovói rendszámtáblára cserélik, amiket az autósoknak kell öt euróért (körülbelül 1760 forintért) megvásárolniuk.

Az uniós közlemény szerint a szerb–koszovói párbeszédért felelős uniós különmegbízott, Miroslav Lajcák vezetésével zajlott megbeszélésen a felek megállapodtak abban, hogy az értintett határátkelőhelyeken jelenleg kirendelt különleges rendőri egységeket kölcsönösen visszahívják, és október 2-án reggel nyolc órakor felszámolják az útlezárásokat.

A KFOR békefenntartó misszió ellenőrizni fogja a határátkelőket, és körülbelül két hétig a biztonságos környezet védelme és a mozgás szabadságának biztosítására a helyszínen marad.

Ideiglenesen abban is megállapodtak, hogy a rendszámtáblákra vonatkozó matricarendszert alkalmazzák, amíg nem születik végleges megoldás, illetve az EU vezetésével szerb–koszovói munkacsoportot hoznak létre, ami az állandó és fenntartható megoldás kitalálásán fog dolgozni az EU-s szabványok és gyakorlat alapján. Első ülésüket október 21-én tartják Brüsszelben.

Az uniós külügyi szolgálat közleményében végezetül felszólította a feleket, hogy hajtsák végre az összes korábbi megállapodást a helyzet rendezése érdekében még az év vége előtt.

A Koszovó területén csaknem 90 százalékos többségben lévő albánok 2008-ban egyoldalúan – de a régiót 1999 óta katonai ellenőrzése alatt tartó Egyesült Államok, illetve az uniós tagállamok nagy részének támogatásával – kiáltották ki a Szerbiához tartozó tartomány függetlenségét. A lépést Belgrád azóta sem ismeri el, és továbbra is az ország részeként tartja számon Koszovót. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Koszovó északi részén nagyszámú szerb kisebbség él, amely szintén nem ismeri el a koszovói kormányt, így szerbiai dokumentumokkal rendelkezik, amelyeket egyre kevésbé fogadnak el a koszovói hatóságok.

Mindeközben megkezdődhet a Szerbiát Koszovóval összekötő autópálya építése. Az út első, valamivel több mint 5 kilométeres szakaszának építése november elején kezdődik meg. Ezen a részen hat alagút, 12 híd, valamint több alul- és felüljáró, illetve viadukt épül majd. A munkálatok megkezdését Aleksandar Vucic szerb elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke felügyelte. A körülbelül 25 kilométeres szakasz kiépítése mintegy 60 millió euróba kerül, amelyet 85 százalékban az uniós előcsatlakozási alapokból (IPA) finanszíroznak, míg a munkálatok 15 százalékának díját a szerb költségvetésből állják. Építését hat éve jelentették be, akkor a béke autópályájaként utaltak az útszakaszra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!