Koszovóba ezentúl nem lehet belépni szerb rendszámtáblával, a szerb kisebbség a döntés hallatán lezárta a határátkelőkhöz vezető utakat

2021. szeptember 20. – 12:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Feszült helyzet alakult ki hétfőn a szerb–koszovói határon, ahol a koszovói hatóságok minden belépő autóról leszedetik a szerb rendszámtáblát, és ideiglenes koszovói rendszám használatára kötelezik az autósokat

– írta az MTI hétfőn a szerb közszolgálati televízióra hivatkozva.

Albin Kurti koszovói miniszterelnök korábban bejelentette, hogy ezentúl nem fogadják el, hogy az országban élők szerbiai rendszámtáblával közlekedjenek, minden koszovóinak koszovói rendszámtáblát kell igényelnie. A Balkan Insight cikke szerint a lépést a kölcsönösség elvével magyarázták, ugyanis Szerbiába egy 2011-es megállapodás szerint csak a „Koszovó” (KS) rövidítést tartalmazó rendszámtáblával lehet behajtani, a „Koszovói Köztársaság” (RKS) feliratú táblákat – mivel azok a független Koszovóra utalnak – a szerb állam nem ismeri el.

A Koszovó területén csaknem 90 százalékos többségben lévő albánok 2008-ban egyoldalúan – de a régiót 1999 óta katonai ellenőrzése alatt tartó Egyesült Államok, illetve az uniós tagállamok nagy részének támogatásával – kiáltották ki a Szerbiához tartozó tartomány függetlenségét. A lépést Belgrád azóta sem ismeri el, és továbbra is az ország részeként tartja számon Koszovót. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Koszovó északi részén nagyszámú szerb kisebbség él, amely szintén nem ismeri el a koszovói kormányt, így szerbiai dokumentumokkal rendelkezik, amelyeket egyre kevésbé fogadnak el a koszovói hatóságok.

A koszovói kormány előírásai szerint a Koszovóban lakóknak helyi rendszámtáblával kell rendelkezniük, ám a beszámolók szerint hétfőn nemcsak az ott élők autójáról, hanem valamennyi, Szerbiában regisztrált járműről leszedetik a rendszámtáblát, hogy ideiglenes koszovóira cseréljék. A helyszíni tudósítás szerint az ideiglenes tábláért öt eurót (körülbelül 1760 forint) kell fizetni, és két hónapig használható. Xhelal Svecla belügyminiszter megerősítette, nemcsak a Koszovóban élők rendszámtábláit kell lecserélni, hanem minden szerbiai rendszámtáblával rendelkező járműét.

A Koszovó és Szerbia közti határátkelőknél, Jarinje, illetve Brnjak mellett a bejelentésre több száz koszovói szerb jelent meg, és lezárták az utakat. A demonstrálókat azonban megelőzték a koszovói különleges rendőri alakulat (Rosu) egységei, akik jelenleg is farkasszemet néznek a tiltakozókkal. A feszült helyzet ellenére tettlegességre még nem került sor, Pristina és Belgrád is nyugalomra intett.

A helyi szerbek legnagyobb pártja, a Szerb Lista (Srpska Lista) közben a Koszovóban tevékenykedő nemzetközi békefenntartóktól és a nemzetközi közösségtől kért segítséget a helyzet békés rendezése érdekében. Aleksandar Vučić szerb elnök pedig összehívta a nemzetbiztonsági tanács rendkívüli ülését, hogy a kialakult helyzetről tanácskozzanak, Belgrád szerint ugyanis a rendszámtáblacsere teljesen ellentétes azzal, amelyben Szerbia és Koszovó megállapodott a brüsszeli közvetítéssel folyó párbeszéd során – jellemző módon a koszovói albán vezetők azt állítják, a rendszámtáblák szeptember közepi lecserélése éppen a megállapodás egyik fontos része volt. Szerbia azt is aggályosnak tartja, hogy a terepet a Rosu biztosítja, a 2013-ban megkötött szerb–koszovói megállapodásban foglaltak ugyanis ugyanúgy megtiltják a koszovói különleges rendőri egység belépését Észak-Koszovóba a NATO és a helyi szerb vezetés beleegyezése nélkül, amint ahogy azt is, hogy a szerb hadsereg bevonuljon Koszovóba.