Tüntetők várták Orbán Viktort Prágában

2021. szeptember 29. – 16:00

frissítve

Tüntetők várták Orbán Viktort Prágában
Transzparensekkel tiltakoztak Orbán ellen – Fotó: Hans Lucas/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor magyar kormányfő szerda reggel Prágába érkezett, hogy Andrej Babiš cseh miniszterelnökkel találkozzon, aki a múlt héten járt Budapesten.

Az Euronews tudósítása szerint Orbánt tüntetők fogadták a cseh fővárosban, akik azt skandálták: szégyen.

A csatorna beszámolója szerint Orbán kicsit kampányol is kollégája mellett, mert azt a szavazókörzetet is felkeresik együtt, ahol az októberi 9-i választáson Babiš elindul. A cseh választáson Babišnak van félnivalója a legutóbbi felmérések szerint.

Orbán a Babišsal közösen tartott sajtótájékoztatón azt mondta, lassan megfordulnak a viszonyok, mert korábban azt gondolták, hogy Közép-Európa nem tud boldogulni Nyugat-Európa nélkül, ma a nyugat-európai gazdaságok nem tudnak működni Közép-Európa nélkül. Nincs sikeres német gazdaság sem Közép-Európa nélkül, Közép-Európa valóban az EU gazdaságának lokomotívja, idézte Orbánt az MTI. A kormányfő szerint a térség politikai és gazdasági befolyását viszont csak akkor lehet érvényesíteni, ha a visegrádi együttműködés fennmarad.

Orbán arról is beszélt, hogy szerinte Ukrajnának semmi köze a magyar-orosz gázszerződéshez. „Azt kívánjuk az ukránoknak, hogy küzdjenek meg a saját problémáikkal, de bennünket ebből hagyjanak ki”. Az MVM Zrt. hétfőn ugyanis aláírta a Magyarország gázellátását a következő tizenöt évre garantáló szerződést a Gazprommal, az ukrán külügyminisztérium azonban megdöbbenésének adott hangot amiatt, hogy Magyarországra ezután Ukrajnát elkerülve érkezik a gáz.

Szijjártó Péter külügyminiszter szintén Prágában arról beszélt, hogy súlyos támadást jelent Magyarország szuverenitása ellen, hogy Ukrajna az Európai Bizottsághoz fordult a magyar-orosz hosszú távú gázszállítási szerződés ügyében.

Babiš pedig arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy a 2015-ben épített magyar kerítésnek köszönhető, hogy Csehországnak nincs problémája az illegális migrációval. Orbán azt mondta, hogy Magyarország nemcsak a saját határait, hanem egész Európát – benne Csehországot – is védi, ezért kért 50 rendőrt Babištól, hogy megerősítsék a határvédelmet.

Cseh sajtóértesülések szerint Orbán Viktor még Babišsal együtt abba a katonairepülőgép-gyárba is ellátogat, amely a tervek szerint 51 százalékban magyar tulajdonba kerül. Este Miloš Zeman államfő fogadja a magyar miniszterelnököt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!